matrjos creates


Aranytojás

2019. április 16. 06:23 - Matrjos

Bár az arany nem tartozik a Húsvét alapszínei közé, valahogy engem most mégis az fogott meg. Bár nem friss és tavaszi, mint általában a húsvéti színek, de van benne valami fennkölt és ünnepi és ha a karácsony lehet az, akkor a Húsvét is.

img-3777.JPG

 

Ehhez az asztaldíszhez a tojásokat először kifújtam. Mindkét felén ütöttem hústűvel egy-egy apró lyukat és az egyiken jó erősen belefújtam többször, amíg az összes fehérje és sárgája nem távozott. Aztán kezdődhetett a festés. Kipróbáltam a borotvás módszert. Egy tálkába borotvahabot tettem és rányomtam aranya festéket. Ezután egy kicsit megkevertem, hogy foltos maradjon és beleforgattam a tojást. Ettől lett olyan szép foltos.Az alap barkakoszorúm már tavalyról megvolt. (A zöld koszorúalapra, friss, hajlékony barka van erősítve).

img-3756.JPG

A vicces, hogy a gyerekeknek ez a foltosság sokkal jobban sikerült. Bár ők az arany mellé tettek mást színt is :)

img-3770.JPG

Én ki akartam próbálni még egy dolgot, így Emmával egy másik arany technikát is bevetettünk. Különböző mintában vagy éppen szabálytalanul ragasztót vittünk fel a tojásra és azt utána arany csillámporral beszórtuk. Így néznek ki ezek a fajta tojások.

img-3762.JPG

És persze nem maradhatott el a szokásos ajtódísz sem. Idén készítettem az ajtónkra és a lépcsőházba is. Ezen, ami a bejárati ajtónkon díszeleg fekete táblafestéket használtam és arra írtam rá arannyal, hogy Easter. Aztán kipróbáltam arany tojással is ugyanazt. Ragasztópisztollyal rögzítettem tojást és a két ágat a fonott koszorúra, amit fehérre festettem le. Igazából még mindig nem tudom eldönteni, melyik jobb.

img-3829.JPG

A lépcsőházba kihelyezett koszorúhoz felhasználtam a még tavaly karácsonyra vásárolt arany drótot. Ebből alkottam egy kört, majd egy véletlenül széttört tojás belsejét aranyra festettem és azt ragasztottam rá ragasztópisztollyal a közepére. Kétoldalt ehhez illesztettem a házunk melletti kertben talált pici ágdarabokat és virágokat.

img-3806.JPG

Kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!

img-3820.JPG

komment

Aztán egyszercsak Húsvét lett...

2018. április 01. 11:44 - Matrjos

img_6510_2.JPG

Idén semmi időm semmire. Állandó rohanásban vagyok és kb. azt érzem, hogy ha 48 óra lenne a nap, talán akkor jutnék mindennek a végére. Így a Húsvéttal is az történt, hogy egyszer csak itt volt és persze semmire nem jutott időm, amiket elterveztem. A harsány színeket a férjem rövid úton megvétózta. Így a tavalyi szürke tojásokhoz adtam egy kis rózsaszínt, nem lett nagyon más :)
img_6503_1.jpg

A közeli virágboltban vásároltam egy barka koszorút. Sajnos koszorút csak a nagyon friss barkából lehet fonni, így ahhoz aztán tényleg piacra kellett volna menni :) A barka koszorú közepére készítettem egy tojást és hát tádám! Ennyi is volt, amit készítettem.  img_6550_2.JPG

De hogy valamit azért alkossunk, a csajokkal festettünk tojásokat Nagyszombaton.

Készítettünk táblafestékkel, amire aztán krétamarkerrel írtunk. Jövőre ültetéshez ezt fogom használni :)

img_6947.JPG

Ezenfelül az idei sláger a matricás festés volt. Befestettük a tojást egy világosabb színre, illetve rövidebb ideig hagytuk a festékben, majd utána ráraktunk matricát és sötétebb színbe tettük. Emellett a másik variációját is kipróbáltuk, miszerint a már színre festett tojásra "varázsfilccel" lehetett írni. Ezt a Tescoban és Pepcoban is láttam árulni. Sajnos a tojásokhoz adott matricák nem fedtek annyira tökéletesen, így nem lett egyértelműen szép a körvonaluk.

img_7074_2.jpg

Emellett a csajok ragasztottak matricát is a tojásokra. Íme a kedvenceik:

img_7100.jpg

img_7109_2.jpg

És íme az Emma filctollal díszített tojása:

img_7089_2.JPG

Kellemes Húsvétot Mindenkinek!

img_6940_2.JPG

 

 

 

 

 

 

 

komment

Húsvét kétszer

2018. március 26. 07:40 - Matrjos

Az egyik évben annyira várták a gyerekek a Húsvétot, hogy már hónapokkal korábban elkezdtük készíteni a dekorációkat. Mivel Húsvétkor itthon is vagyunk pár napot és a férjem szüleihez is lemegyünk néhány napra, így mindkét helyre készítettünk kisebb-nagyobb dolgokat.

Nálunk a pöttyös volt a menő, de próbáltam természetesben tartani, így gyöngytyúk toll és fürjtojás volt az alapja mindennek.

img_6011.jpg

Az ajtódíszünk kicsit túl sok lett szerintem, de ha Emmával együtt készítek bármit, azt nem lehet minimálban tartani. Egy hungarocell koszorút kettévágtam és arra ragasztgattuk a tollakat és közé a fehér tojásokat, amiket lespricceltünk fekete festékkel, így fürjtojás hatása lett.

img_5966_1.JPG

De pont emiatt a giccsessége miatt, csináltam egy egyszerűbbet is :D Ennél egy szőlővessző koszorúra zuzmót erősítettem ragasztópisztollyal és a már fent említett technikával készült fürjtojásokat ragasztgattam rá.

img_5965.JPG

A tojásainkra tollat ragasztottam, így néztek ki. A tollakkal vigyázni kell, hogy csak a szárát és a toll vázát ragasztózzuk be, mert ha a tollpihékre is cseppen, tönkremegy.

img_6020_1.jpg

Emellé Emma a locsolóknak szalvéta decoupage-os tojást is készített az akkor az IKEA-ban kapható madaras szalvétával. A decoupage technikáról múltkor írtam, alul a tag is hozzá ;)

img_6018.jpg

Amit még készítettem, az csokitojás és keksztartó doboz volt. Egy befőttesüveg tetejére ráragasztottam egy műanyag nyuszit és az egészet egyben lefújtam fehér festékkel. Amint megszáradt, kész is volt. A csokitojások természetesen fürjtojást imitáltak, a keksz pedig úgy készült, hogy sütöttem sima linzert. Tojás formájúra szaggattam és mikor megsült, tettem egy szintén tojás alakú marcipán réteget a tetejére.

img_6010.jpg

A szekszárdi dekoráció ennél színesebb volt, mert oda valahogy azt éreztem, az jobb lesz.A pasztell sárga-rózsaszín-kék kombinációt használtam. Szerencsére mindenből találtam ilyen színeket és festékből pedig könnyű volt kikeverni. A pici hungarocell tojásokat befestettem kerámiafestékkel és ráragasztottam a már zuzmóval ellátott koszorúra.

img_6016.jpg

Ezen kívül készítettem drazsé tartókat is, amikbe sikerült találni színben hozzáillő drazsét is :) A bébiételes üvegre ráragasztottam egy ovális formát, amit matricából vágtam ki és így festettem le. A matricák eltávolítása utána keletkeztek a kis ablakok. Mivel ez kerámiafestékkel készült, nehéz volt egyenletesre festeni, szóval legközelebb csak olyan színnel szórakozok, amiket spray formájában is kapni :)

 

img_6021.jpg

Ezenkívül édességet és kekszeket készítettem. A fent leírt marcipános tojás alakút készítettem el különböző formákra. A marcipánt ételfestékkel színeztem meg.

img_6009.jpg

A legnagyobb kedvenc nálunk, a pinata. Általában csak szülinapkor van, de a gyerekek annyira kérleltek, hogy elkészült egy húsvéti tojás formájában is. Íme az előtte-utána fotó róla :)

img_5969.JPG

img_6006.jpg

Azt hiszem ez utóbbi készítését idén sem úszom meg :)

 

komment

A hagyományosnak hátat fordítva

2018. március 22. 07:25 - Matrjos

Mindig is nagy kedvencem volt a rózsaszín és szürke a lakberendezésben. Na jó, nem mindig, de az utóbbi 6 évben biztosan. Kb mióta a kislányomat ezekbe a színekbe öltöztettem és rájöttem, mennyire jól működnek egymás mellett. Így természetesen Húsvét kapcsán is ki kellett próbálnom. Mivel a tulipánokat is imádom, így kerestem gyönyörű rózsaszínűeket és ezzel egészítettem ki a szettet.

A tojásokat kézzel festettem kerámia festék segítségével. Természetesen kifújt darabok voltak. Múltkor kérdezték többen: kifújt tojásokat használok mindig, mert tartósabb, mint a főtt tojás.

img_6024.jpg

Ehhez színben passzoltak a rózsaszín tulipánok.

img_6005.jpg

A tulipánokat máshol is felhasználtam. Ebben az évben szakítottam a hagyományos alakú ajtódísszel és ezt alkottam. Egy kifújt tojás tetejét letörtem. Befestettem fehérre és ráragasztottam szalagot és abba tettem a tulipánt.

img_6025.jpg

Illetve a férjem kedvéért megalkottam ezeket a cuki nyuszikat, amiket ő talált a neten.

img_6023.jpg

 A következő év a szürkéjé volt teljes egészében. Már-már túlzottan is monokróm a dekoráció.

img_5990.JPG

Az ajtódísz pedig szintén szürke-fehér színben játszott

img_6004.jpg

Még egy poszt fog készülni a korábbi Húsvétokról és hétvégén megalkotom az idei dekorációkat. Most hogy elnézem a képeket, idén valami nagyon harsánnyal kell előrukkolnom :)

komment

A színes tojás, a Húsvét elmaradhatatlan kelléke

2018. március 15. 18:26 - Matrjos

Ahány család, annyiféle trükkje, módja és hagyománya van a húsvéti tojás elkészítésének...és épp ez a szép benne. Vannak, akik a hagyományos hagymahéj levével színezett verzióra esküsznek, vannak, akik szalvéta decoupage-zsal teszik különlegessé a tojásokat, de persze rengetegen az erre a célra vehető tojásfestéket választják. Én az évek során festettem már körömlakk-kal és kerámiafestékkel is.

Most mutatok párat a korábbi évek legjobban sikerült darabjaiból, hátha lesz aki kedvet kap és kipróbálja egyiket - másikat.

Egyik nagy kedvencem volt, amikor tollat ragasztottam a tojásokra. Egyik alkalommal a hobbi boltam találtam egy csomag gyöngytyúk tollat, és rögtön lecsaptam rá: valamire majd csak jó lesz. Aztán jött a Húsvét és a hobbi dobozomban kotorászva ismét a kezem ügyébe került. Rögtön tudtam, hogy ez lesz a sorsa.

img_6020.jpgEgyik évben az akkori kedvenc színemben, sárgában pompázott minden. Szalvéta decoupage technikával készítettem pár sárga tojást a díszítés kedvéért. Itt tudjátok megnézni mi is ez a technika, ha nem ismernétek: link.

img_5951.JPG

Ugyanebben az évben kerámiafestékkel is festettem párat sárga alapon fehér pöttyös és fehér alapon sárga pöttyös verzióban.

img_6027.jpg

Két és félévesen vontam be először a lányomat a tojásfestésbe és abban az évben úgy csináltuk, hogy a tojásfestékkel megszíneztük a tojásokat, majd körömlakkal ráfestettünk. Szerencsére ő elég ügyes és fegyelmezett volt. A kisebbik bár pont ennyi idős, még nem hiszem hogy mást merek neki adni, mint vízfestéket :D

Ez lett az Emmáé:

img_6029.jpg

Ez pedig az enyém:

img_5952.JPG

Volt, amikor a rózsaszín-szürke kombó volt a nagy kedvencem, így a tojásokat is ezekkel a színekkel festettem meg, kerámiafestéket használva. Tökéletesek nem lettek :)

img_6024.jpg

Próbálgattunk még tojásfestékkel is festeni, amiknél először befestettük egy világosabb színre, majd ráragasztottunk kör alakú kicsi matricákat és így merítettük egy sötétebb színű tojásfestékbe. Nagyon szépen megmaradtak a pöttyök.

img_6008.jpg

Próbáltunk olyat is, hogy teljesen befestettük a tojást és vicces matricákat vettünk és azt ragasztgattuk rá, a lányok legnagyobb örömére.

img_6007.jpg

Az egyik tojás főzés közben megrepedt, így azt például körberepesztettük és úgy tettük a festékbe. Festés után pedig a héját leszedtük és nagyon szép márványos mintázatot kaptunk.

img_6026.jpg

Amit még nagyon szerettem az az ombre hatás. A tojásokat úgy helyeztem a tojásfestékes lébe, hogy csak egy csíkban lepje el. Mikor ezt a részt jól megfogta, a tojást nem mozdítottam, de felhígítottam a levet még egyszer annyira és így szépen sorban egyre több és több lében úszott. A végeredmény egy csíkozott tojás lett, ami az aljától a tetejéig, egyre világosabb lett. Sajnos a kép nem adja vissza igazán.

img_6001_1.jpg

És a kedvenc tojásos húsvéti terítőm a végére :) Készüljetek ti is a Húsvétra!

img_6013.jpg

 

komment
süti beállítások módosítása