matrjos creates


Erdei farsang

2019. március 06. 22:43 - Matrjos

Mivel vége a farsangi szezonnak, gondoltam ideje lenne ezt a posztot is megírni, hátha hasznosítja valaki jövőre :) Az idei farsang az erdő jegyében telt: az iskolában konkrétan meg lett határozva az erdő, mint téma és ennek megfelelően kellett felöltözni. A nagy lányom így őznek öltözött, a kicsi pedig erre a vonatra felülve rókának. A jelmezt a szokásos alapokra építettem. Először fogtam egy-egy fehér felsőt és harisnyát és a szokásos Colombus ruhafestéket használva befestettem őket. A rókánál a korall, az őznél a divatbarna színt választottam. A szoknyát a már többször említett csomózós módszerrel készítettem. (Korábbi farsangi posztnál megtaláljátok.) Az őzikére még fehér pöttyöket is varrtam, amik filcanyagból készültek. Az őzgida farkincáját és a füleket mindkét állathoz bébiplüssből készítettem. A divatbarna szín hibátlanul befogta a bébiplüsst, de a korall sajnos nem, így azt végül textilfilccel színeztem be. Amiről még nem esett szó, az a róka farkincája. Ezt nemez anyagból készítettem, ráragasztva a fehér bébiplüsst.img_3062.JPG

 Hát így telt a farsang nálunk egy kis erdei gyilkos galócával :) Remélem mindenkinél jól sikerült!

screenshot_2019-03-06_at_22_39_27.png

Szólj hozzá!

Itt a farsang, áll a bál...

2018. február 09. 18:02 - Matrjos

Már gyerekként is a kedvenc versikém volt Gazdag Erzsi: Itt a farsang című műve. Bevallom, alig vártam, hogy a lányom akkora legyen, hogy farsangolhasson és reméltem hogy évről-évre egyre nagyobb kihívások elé állít majd és nem azt mondja, hogy a boltban ezt és ezt a jelmezt vegyem meg neki. Eddig minden a terv szerint halad, ráadásul az idei évig a húgával tematikus jelmezük volt, így ez minimum két jelmezt jelent évente. Ja, és persze még ott a Halloween is, szóval inkább ne is számoljuk :D 

De akkor be is mutatom sorban az eddig elkészített jelmezeket és ígérem a hétvégére meggyógyulok és befejezem az ideieket is és akkor azokat is közzéteszem, hátha segítek valakinek inspirálódni.

A legelső jelmez Emmának kétévesen a bölcsődei farsangra készült. Igazából nem tudta megmondani, mi szeretne lenni, ezért önkényesen a pávát választottam. Azt eldöntöttem, hogy a jelmezt megúszom úgy, hogy tüllszoknyát készítek, egy megfelelő színű felsővel és harisnyával kombinálom és csak a kiegészítők lesznek komplikáltabbak. A pörgős tüll szoknyát nagyon szereti, így azzal nem is lehet baja, hogy egész nap viselni kell. A páva abszolút ez a terep volt. Vettem mindenféle tüll anyagot, aminek a színe fellelhető a páva farktollában. Azokból szoknyát készítettem az egyszerű csomózós módszerrel. (Itt olvastam róla).  Ragasztottam rá pávaszemeket és a megfelelő kék színű body-val kombinálva, készen is lett. Én szívem szerint csak az aljára tettem volna a pávaszemeket, de a kisasszony ragaszkodott hozzá, hogy elszórva legyenek hátul.

emma-pava.jpg

Itt még olvashattok róla: http://anyakanyar.hu/pavaskodunk/

A következő év már az óvodai farsang volt. Itt 3 éven keresztül annyira szerencsések voltunk és olyan jó volt a csapat, hogy az óvodai hivatalos farsang után, volt egy buli is, ahol a szülők és gyerekek is beöltöztek (vagyis aki akart) és órákon keresztül ment a tánc, a játék. Így ebben az évben már duplázhattam. Az óvodai farsangra doktornéni jelmez kellett, de a bulira valami bulisabbat szeretett volna a leányzó, így készült pillangó jelmez is.

A doktornéni szett egy fehér harisnyából, fehér felsőből és a képen látható kötényből és a fejfedőből állt. Ez utóbbi két dolgon, azért volt mit ölteni. Varrásban nem vagyok túl erős, főleg, hogy kézzel csinálom, így azért feladta a leckét az elkészítése. A kiegészítők, a névkártya és minden más az otthoni orvosi készletből került a jelmezhez felhasználásra.

img_4213.JPG

A pillangó már könnyebb volt, mert az alapja egy fekete harisnya és fekete felső. A trükk a szárnya volt, aminél vasalással szegtem körbe az anyagot, és fekete csillámos textilfilccel festettem rá a motívumokat az interneten fellelhető Pompás Királylepke képek alapján. Majd a felső két ujjánál végigszegtem. A két kis csáphoz egy régi fejdíszt használtam. Leszedtem a tetején lévő dolgokat és szivacsgömböt festettem narancssárgára, majd ráillesztettem a korábbi giccses karácsonyi dísz helyére :)

img_4214.JPG

img_4221.JPG

A következő évben is kellett két jelmez a két buliba. A nagyon beöltözős és a buliszerkó. De persze most már a kistesó is kellett neki társnak, így Pankának is szerepet kellett találni. Mivel Emma boszi szeretett volna lenni, lett egy saját vöröshátú pókja. De igazábol a történet szerint a boszorkány egy elvarázsolt tündér, aki a buli egy pontján visszaváltozik és így Panka is mentesül a jelmez viselésétől. Félévesen azért ez még kihívás volt neki ilyen rövid időre is :D

A boszorkány jelmeze a már fentebb is írt módszerrel készült tüll szoknya, fekete felső és külön erre az alkalomra vadászott (3 számmal nagyobb :) ) narancssárga-fekete csíkos harisnya. A seprű már régóta megvolt, kreatív hobbiban kapható mindenféle pác, ez a narancssárga színűvel lett kezelve. Volt egy régi mini textil cicánk, akit textilfestékkel átfestettem feketére és a seprűre varrtam. A fejdísz egy hajráfra erősített filckalap, amire tüll anyagot varrtam és egy narancssárga csillámos dekorgumiból kivágott csillagot ragasztottam rá. A varázspálca teteje szintén ez a dekorgumi volt kétoldalasan ragasztva, közötte egy vastagabb pálca (de lehet több hurkapálca is egyberagasztva) és betekerve felváltva fekete és narancsságra selyemszalaggal, hogy csíkos hatást érjünk el. Erre még került egy sima palást, amibe narancssárga szalagot fűztem.

A pók jelmeze szintén fekete sapka, fekete harisnya és fekete felső. A felsőre ráférceltem 2-2 zoknit. hogy nyolc lába legyen a Panka kezeivel és lábaival összesen. Csak férceltem és zoknikkal tömtem ki, hogy ne vesszen kárba azért a 20 percért :) A harisnya fenekénél egy piros filcanyagból ráöltöttem a Vöröshátú pók jellegzetes foltját.

A tündér csak annyiban különbözött a boszitól, hogy megszabadult csíkos harisnyájától, ami alatt ott volt a fekete, felvette a tavalyi pillangó szárnyakkal ellátott felsőt, eldobta a palástját, varázspálcáját, seprűjét és sipkáját és helyette készült neki, egy kis batyu, amiben a tündérpor van, egy hajráf és egy varázspálca, melyekre ugyanolyan narancssárga virágot készítettem filcből. Itt a virágokban köszönt vissza a narancssárga és fekete, a pálca maga, fehér szalaggal lett borítva. Még pár szó a batyuról: ezt orvosi textilből készítettem, amiket a vizsgálóasztalokra terítenek. Előszeretettel használom, mert bármi kivágható belőle és nem kell beszegni.

img_4218.JPG

A tavalyi év pónilázban égve telt. És mivel a nővére póni lett, a Panka is az akart lenni. Természetesen pontosan megmondták, melyik pónit választják. Őket:

16832345_10154404240663526_6481504081045346508_n.jpg

Azért itt is próbáltam megtartani a kedvenc felső-tüll szoknya-harisnya kombóm.

A Rainbow Dash (a kék) füleivel és sörényével egyszerű dolgom volt, mert volt itthon. A másik póninak egy hajráfra erősítettem filcanyagból füleket és egy tincs műhajat. (A fülei túl hegyesek lettek a műtincs pedig sajnos nagyon nehezen kezelhető volt, így nem is lett túl szép :( ) A szoknyák közül a szivárványosat, - amelyek jelképesen a farkukat szimbolizálták - a csomózós módszerrel csináltam, a ciklámen színű pedig szerencsére volt itthon. A megfelelő színű felső és harisnya kérdése már nehezebb eset volt. Míg a rózsaszínt a H&M-ben lehetett kapni, a kék dolgokat innen szereztem és innen. Nagyon sokáig jártam utána, míg megfelelő színűt és méretűt találtam. Végül a pónikra jellemző szépségjeleket rárajzoltam egy fehér filcanyagra és rávarrtam a felsőre. Imádták én pedig örültem :)

img_4217.JPG

Még a Halloween címkét követve találtok jelmezeket: http://matrjoscreates.blog.hu/tags/halloween

Kellemes készülődést! Ha bármi kérdés felmerül, szóljatok és szívesen segítek! :)

Szólj hozzá!

Minek nekünk egy újabb farsang?

2017. október 24. 22:59 - Matrjos

Pár évvel ezelőtt puffogtam ezen a Facebookon, hogy minek nekünk egy újabb farsang és hogy a saját farsangunkat lassan már nem is ünnepeljük, bezzeg a Halloween-t. És most itt állok két gyerekkel és rájöttem, hogy igenis nagyon vicces a Halloween és teljesen más mint a farsang és megfér egymás mellett a kettő. Sőt, ettől ugyanúgy megemlékezem az elhunyt szeretteimről is Halottak Napján.

A gyerekeim imádják, mert vicces és emellett félelmetes is és végre egy újabb ok az ünneplésre. Tavalyi évben vettük először igazán komolyan. Évek óta faragunk tököt, de akkor ennél többet tettünk. Ráadásul a barátainkkal meg is ünnepeltük, így be is öltözhettek a csajok :)

A tökfaragásnál egy dologra ébresztett rá a barátnőm pár éve: nem késsel kell szenvedni, hanem megrajzolni és egy vékony csavarhúzóval végiglyukasztani a kontúrját a formának. Ha ez megvan, sokkal részletgazdagabb dolgokat is létre lehet hozni. Nálunk minden évben rámutat a nagyobbik egy képre, hogy ilyet szeretne és akkor azt elkészítjük. Viszont cserébe egyre többet segít. Idén már csak a mintát kellett készítenem a kikaparást megúsztam.

Ilyenek voltak eddig nálunk:

img_66be7e780d89-1.jpeg

És akkor a tökön túl... A dekorációt az akkor 5 évessel találtuk ki és valósítottuk meg. Denevért és szellemet szeretett volna. Az otthon található dolgokat használtuk fel, így lett szellem egy régi labdából és textilpelusból és denevér a wc gurigákból és fekete kartonlapból :D

fullsizerender_23.jpg

fullsizerender_18.jpg

Emellett pedig krepp papírból pompomokat és selyempapírból füzéreket gyártottunk. Ez utóbbi kivágásában azért el kellett a felnőtt kéz is.

fullsizerender_19.jpg

img_20161020_141547.jpg

És ha már szereztünk be a "Csokit vagy csalunk" játékhoz édességet londoni barátainknak köszönhetően, kellett a jelmez is. A jelmezt maguknak találták ki, az én feladatom csak a kiegészítők megtervezése és elkészítése volt. A kisebb a fekete hattyú lett. (A nagyobb éppen Hattyúk tava korszakát élte). Ő maga pedig a gonosz jégkirálynő lett, csak hogy felvehesse a kedvenc fehér ruháját. (Háttérben a selyempapírból készült motívumok).

fullsizerender_13.jpg

fullsizerender_15.jpg

A korona volt igazából ami az igazán pepecs meló volt. Üveggyöngyöket, amik jégkristályszerűek voltak, egy vékony drót segítségével ráerősítettem egy hajráfra. Kvázi folyamatosan felfűztem egy gyöngyöt, rátekertem a hajráfra, majd jött a következő. A felső résznél pedig a drótra fűztem a gyöngyöket és úgy alakítottam/formáztam, majd ezt is  adróttal ráerősítettem a hajráfra.

img_7553.JPG

És hát a vérfagyasztó bulihoz vérfagyasztó desszert is kell: szemgolyós cupcake. A szemgolyó gumicukrokat külön vettük és egy vaníliás cupcake-re helyeztük. Alatta pedig eperszirupból készült el a vér.

fullsizerender_11.jpg

És akkor még a szokásos calligráfiás dolgok a végére. Sajnos eléggé megfertőződtem, így minden poszthoz lesz legalább egy ilyen fotó is :) Ezek most éppen képeslap dekorációk, amik akár meghívónak is tökéletesek lehetnek.

fullsizerender_12.jpg

fullsizerender_22.jpg

Pár nap múlva elkészülünk az ideivel is és akkor mutatom azt is ;)

Save

Save

Save

Save

Save

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása