matrjos creates


Aztán egyszercsak Húsvét lett...

2018. április 01. 11:44 - Matrjos

img_6510_2.JPG

Idén semmi időm semmire. Állandó rohanásban vagyok és kb. azt érzem, hogy ha 48 óra lenne a nap, talán akkor jutnék mindennek a végére. Így a Húsvéttal is az történt, hogy egyszer csak itt volt és persze semmire nem jutott időm, amiket elterveztem. A harsány színeket a férjem rövid úton megvétózta. Így a tavalyi szürke tojásokhoz adtam egy kis rózsaszínt, nem lett nagyon más :)
img_6503_1.jpg

A közeli virágboltban vásároltam egy barka koszorút. Sajnos koszorút csak a nagyon friss barkából lehet fonni, így ahhoz aztán tényleg piacra kellett volna menni :) A barka koszorú közepére készítettem egy tojást és hát tádám! Ennyi is volt, amit készítettem.  img_6550_2.JPG

De hogy valamit azért alkossunk, a csajokkal festettünk tojásokat Nagyszombaton.

Készítettünk táblafestékkel, amire aztán krétamarkerrel írtunk. Jövőre ültetéshez ezt fogom használni :)

img_6947.JPG

Ezenfelül az idei sláger a matricás festés volt. Befestettük a tojást egy világosabb színre, illetve rövidebb ideig hagytuk a festékben, majd utána ráraktunk matricát és sötétebb színbe tettük. Emellett a másik variációját is kipróbáltuk, miszerint a már színre festett tojásra "varázsfilccel" lehetett írni. Ezt a Tescoban és Pepcoban is láttam árulni. Sajnos a tojásokhoz adott matricák nem fedtek annyira tökéletesen, így nem lett egyértelműen szép a körvonaluk.

img_7074_2.jpg

Emellett a csajok ragasztottak matricát is a tojásokra. Íme a kedvenceik:

img_7100.jpg

img_7109_2.jpg

És íme az Emma filctollal díszített tojása:

img_7089_2.JPG

Kellemes Húsvétot Mindenkinek!

img_6940_2.JPG

 

 

 

 

 

 

 

komment

Húsvét kétszer

2018. március 26. 07:40 - Matrjos

Az egyik évben annyira várták a gyerekek a Húsvétot, hogy már hónapokkal korábban elkezdtük készíteni a dekorációkat. Mivel Húsvétkor itthon is vagyunk pár napot és a férjem szüleihez is lemegyünk néhány napra, így mindkét helyre készítettünk kisebb-nagyobb dolgokat.

Nálunk a pöttyös volt a menő, de próbáltam természetesben tartani, így gyöngytyúk toll és fürjtojás volt az alapja mindennek.

img_6011.jpg

Az ajtódíszünk kicsit túl sok lett szerintem, de ha Emmával együtt készítek bármit, azt nem lehet minimálban tartani. Egy hungarocell koszorút kettévágtam és arra ragasztgattuk a tollakat és közé a fehér tojásokat, amiket lespricceltünk fekete festékkel, így fürjtojás hatása lett.

img_5966_1.JPG

De pont emiatt a giccsessége miatt, csináltam egy egyszerűbbet is :D Ennél egy szőlővessző koszorúra zuzmót erősítettem ragasztópisztollyal és a már fent említett technikával készült fürjtojásokat ragasztgattam rá.

img_5965.JPG

A tojásainkra tollat ragasztottam, így néztek ki. A tollakkal vigyázni kell, hogy csak a szárát és a toll vázát ragasztózzuk be, mert ha a tollpihékre is cseppen, tönkremegy.

img_6020_1.jpg

Emellé Emma a locsolóknak szalvéta decoupage-os tojást is készített az akkor az IKEA-ban kapható madaras szalvétával. A decoupage technikáról múltkor írtam, alul a tag is hozzá ;)

img_6018.jpg

Amit még készítettem, az csokitojás és keksztartó doboz volt. Egy befőttesüveg tetejére ráragasztottam egy műanyag nyuszit és az egészet egyben lefújtam fehér festékkel. Amint megszáradt, kész is volt. A csokitojások természetesen fürjtojást imitáltak, a keksz pedig úgy készült, hogy sütöttem sima linzert. Tojás formájúra szaggattam és mikor megsült, tettem egy szintén tojás alakú marcipán réteget a tetejére.

img_6010.jpg

A szekszárdi dekoráció ennél színesebb volt, mert oda valahogy azt éreztem, az jobb lesz.A pasztell sárga-rózsaszín-kék kombinációt használtam. Szerencsére mindenből találtam ilyen színeket és festékből pedig könnyű volt kikeverni. A pici hungarocell tojásokat befestettem kerámiafestékkel és ráragasztottam a már zuzmóval ellátott koszorúra.

img_6016.jpg

Ezen kívül készítettem drazsé tartókat is, amikbe sikerült találni színben hozzáillő drazsét is :) A bébiételes üvegre ráragasztottam egy ovális formát, amit matricából vágtam ki és így festettem le. A matricák eltávolítása utána keletkeztek a kis ablakok. Mivel ez kerámiafestékkel készült, nehéz volt egyenletesre festeni, szóval legközelebb csak olyan színnel szórakozok, amiket spray formájában is kapni :)

 

img_6021.jpg

Ezenkívül édességet és kekszeket készítettem. A fent leírt marcipános tojás alakút készítettem el különböző formákra. A marcipánt ételfestékkel színeztem meg.

img_6009.jpg

A legnagyobb kedvenc nálunk, a pinata. Általában csak szülinapkor van, de a gyerekek annyira kérleltek, hogy elkészült egy húsvéti tojás formájában is. Íme az előtte-utána fotó róla :)

img_5969.JPG

img_6006.jpg

Azt hiszem ez utóbbi készítését idén sem úszom meg :)

 

komment

A hagyományosnak hátat fordítva

2018. március 22. 07:25 - Matrjos

Mindig is nagy kedvencem volt a rózsaszín és szürke a lakberendezésben. Na jó, nem mindig, de az utóbbi 6 évben biztosan. Kb mióta a kislányomat ezekbe a színekbe öltöztettem és rájöttem, mennyire jól működnek egymás mellett. Így természetesen Húsvét kapcsán is ki kellett próbálnom. Mivel a tulipánokat is imádom, így kerestem gyönyörű rózsaszínűeket és ezzel egészítettem ki a szettet.

A tojásokat kézzel festettem kerámia festék segítségével. Természetesen kifújt darabok voltak. Múltkor kérdezték többen: kifújt tojásokat használok mindig, mert tartósabb, mint a főtt tojás.

img_6024.jpg

Ehhez színben passzoltak a rózsaszín tulipánok.

img_6005.jpg

A tulipánokat máshol is felhasználtam. Ebben az évben szakítottam a hagyományos alakú ajtódísszel és ezt alkottam. Egy kifújt tojás tetejét letörtem. Befestettem fehérre és ráragasztottam szalagot és abba tettem a tulipánt.

img_6025.jpg

Illetve a férjem kedvéért megalkottam ezeket a cuki nyuszikat, amiket ő talált a neten.

img_6023.jpg

 A következő év a szürkéjé volt teljes egészében. Már-már túlzottan is monokróm a dekoráció.

img_5990.JPG

Az ajtódísz pedig szintén szürke-fehér színben játszott

img_6004.jpg

Még egy poszt fog készülni a korábbi Húsvétokról és hétvégén megalkotom az idei dekorációkat. Most hogy elnézem a képeket, idén valami nagyon harsánnyal kell előrukkolnom :)

komment

Húsvétra várva

2018. március 18. 15:51 - Matrjos

Nagyon sokáig a Húsvét valahogy nem tudott nálam a Karácsony szintjére emelkedni. Valószínű ez annak is köszönhető, hogy nem igazán szerettem a locsolkodást és gyerekként amúgy is igazságtalannak tartottam, hogy míg én a nap végére bűzlöttem a pacsuliktól, addig az öcsém minden rokontól / baráttól / ismerőstől ajándékot kap :) Aztán mikor megszületett a nagyobbik lányom, az ő kedvéért mégis megróbáltam mindent kihozni az ünnepből. Az első húsvétot otthon töltöttük, és kb vasárnap reggel döbbentem rá, hogy ugyanúgy mint karácsonykor, húsvétkor is illik ünnepi díszbe ötlöztetni a lakást. Mivel minden bolt zárva volt, túl sok mindent nem tudtam tenni, az egyetlen használható eszköz egy kicsi hungarocell koszorúalap volt és a tojáshéjak, amik a süti készítése közben keletkezett hulladékok voltak. Így jobb híján legalább egy ajtódíszt készítettem az összetört tojáshéjak ragasztgatásával és hagyma héjakat vízben megfőzve, majd abban a tojást is, készítettem valamiféle húsvéti hangulatot.

img_5946.JPG

Következő évben már felkészültebb voltam. Megtartottam a tojáshéj alapot, és a tojást sárgára festettem és úgy használtam fel az ajtódíszhez.

img_5947.JPG

A tojásokat is sárgára festettem fehér pöttyökkel, illetve az inverzét is megalkottam. Találtam otthon egy IKEA-s vázát, azon a pöttyöket szintén sárgára festettem kerámiafestékkel és egy sárga tulipánnal jó kis kompozíciót alkottak a konyhaasztalon.

img_5948.JPG

Volt egy alternatíva is.

img_6027.jpg

Illetve a tojást tojáshéjjal díszítve elkészítettem a koszorú tojáspárját.

img_6750.jpg

A nappaliban szintén a sárga és fehér szín dominált. 2013-ban a kedvenc színem volt :D Hungarocell tojásokat festettem és szalvéta decoupage-zsal készítettem tojásokat mintával. Ehhez kell decoupage ragasztó, ecset és szalvéta és ez az linken, nagyon jól követhető, hogyan kell készíteni.

img_5951.JPG

A vicces még az volt ebben a Húsvétban, hogy hó is volt, ahogy ezen a képen látható. Remélem idén megússzuk ezt :)

img_5949.JPG

komment

A színes tojás, a Húsvét elmaradhatatlan kelléke

2018. március 15. 18:26 - Matrjos

Ahány család, annyiféle trükkje, módja és hagyománya van a húsvéti tojás elkészítésének...és épp ez a szép benne. Vannak, akik a hagyományos hagymahéj levével színezett verzióra esküsznek, vannak, akik szalvéta decoupage-zsal teszik különlegessé a tojásokat, de persze rengetegen az erre a célra vehető tojásfestéket választják. Én az évek során festettem már körömlakk-kal és kerámiafestékkel is.

Most mutatok párat a korábbi évek legjobban sikerült darabjaiból, hátha lesz aki kedvet kap és kipróbálja egyiket - másikat.

Egyik nagy kedvencem volt, amikor tollat ragasztottam a tojásokra. Egyik alkalommal a hobbi boltam találtam egy csomag gyöngytyúk tollat, és rögtön lecsaptam rá: valamire majd csak jó lesz. Aztán jött a Húsvét és a hobbi dobozomban kotorászva ismét a kezem ügyébe került. Rögtön tudtam, hogy ez lesz a sorsa.

img_6020.jpgEgyik évben az akkori kedvenc színemben, sárgában pompázott minden. Szalvéta decoupage technikával készítettem pár sárga tojást a díszítés kedvéért. Itt tudjátok megnézni mi is ez a technika, ha nem ismernétek: link.

img_5951.JPG

Ugyanebben az évben kerámiafestékkel is festettem párat sárga alapon fehér pöttyös és fehér alapon sárga pöttyös verzióban.

img_6027.jpg

Két és félévesen vontam be először a lányomat a tojásfestésbe és abban az évben úgy csináltuk, hogy a tojásfestékkel megszíneztük a tojásokat, majd körömlakkal ráfestettünk. Szerencsére ő elég ügyes és fegyelmezett volt. A kisebbik bár pont ennyi idős, még nem hiszem hogy mást merek neki adni, mint vízfestéket :D

Ez lett az Emmáé:

img_6029.jpg

Ez pedig az enyém:

img_5952.JPG

Volt, amikor a rózsaszín-szürke kombó volt a nagy kedvencem, így a tojásokat is ezekkel a színekkel festettem meg, kerámiafestéket használva. Tökéletesek nem lettek :)

img_6024.jpg

Próbálgattunk még tojásfestékkel is festeni, amiknél először befestettük egy világosabb színre, majd ráragasztottunk kör alakú kicsi matricákat és így merítettük egy sötétebb színű tojásfestékbe. Nagyon szépen megmaradtak a pöttyök.

img_6008.jpg

Próbáltunk olyat is, hogy teljesen befestettük a tojást és vicces matricákat vettünk és azt ragasztgattuk rá, a lányok legnagyobb örömére.

img_6007.jpg

Az egyik tojás főzés közben megrepedt, így azt például körberepesztettük és úgy tettük a festékbe. Festés után pedig a héját leszedtük és nagyon szép márványos mintázatot kaptunk.

img_6026.jpg

Amit még nagyon szerettem az az ombre hatás. A tojásokat úgy helyeztem a tojásfestékes lébe, hogy csak egy csíkban lepje el. Mikor ezt a részt jól megfogta, a tojást nem mozdítottam, de felhígítottam a levet még egyszer annyira és így szépen sorban egyre több és több lében úszott. A végeredmény egy csíkozott tojás lett, ami az aljától a tetejéig, egyre világosabb lett. Sajnos a kép nem adja vissza igazán.

img_6001_1.jpg

És a kedvenc tojásos húsvéti terítőm a végére :) Készüljetek ti is a Húsvétra!

img_6013.jpg

 

komment

Két lány és mégsem két királylány? :)

2018. február 20. 07:40 - Matrjos

Abban a nagyszerű helyzetben vagyok, hogy bár két lányom van, teljesen különbözőek: így amikor a kisebbik első bölcsödei farsangjára sor került, idén ő kért és dinójelmezt, a nagy pedig unikornis mániában szenved, így ő persze unikornis lett. Hogy nehezítsék a helyzetemet, konkrét kérés volt, hogy melyik dinó és melyik unikornis. Panka a saját plüss dinója, az Emma pedig a Nella a hercegnőlovagból a Trinket nevű unikornis szeretett voln lenni.

img-4851.JPG

Róluk van szó:

ke_pernyo_foto_2018-02-19_22_40_05.png

ke_pernyo_foto_2018-02-18_19_03_12.pngAz unikornis esetében egy tornadressz alaphoz készültek a dolgok. Műhajból készültek a rózsaszín tincsek faroknak és sörénynek. A fejdísz lett a legmeghatározóbb rész, így azt próbáltam a legjobban kidolgozni. Egy meglévő rózsaszín hajráfra ráragasztottam kétoldalú ragasztóval a füleket és egy kartonlapot erősítettem ragasztópisztollyal a hátoldalára a hajráfnak. Erre selyemvirágokat ragasztottam és hőre keményedő, festhető gyurmából szarvat készítettem. Két szálat sodortam és egyre vékonyabbra nyújtottam az egyik oldalát, majd összesodortam őket. Mikor megszáradt, aranyra festettem és a hajráfra illetve a hátsó kartonra ragasztottam a ragasztópisztollyal. A hőre keményedő gyurmát fillérekért vettem a Tigerben. Néha lehet kapni és akkor érdemes venni belőle :)

16ae0ca0-4edf-4656-a3e0-e1cf3d779736.JPG

A dinó már egy nehezebb történet volt. Viszont szerencsémre volt Pankának egy kezeslábasa, amit mosógépben befestettem szürkére. A Colombus magyar márka textilfestékéből választottam az acélszürke színűt. Tökéletesen befogta az anyagot, pedig volt benne jócskán műszál és nem fehér, hanem drapp színű volt az alapja. Vettem hozzá filc anyagot, sajnos azt elrontottam, hogy az ígért szín neve alapján vettem meg és nem befestés után, így a filcanyag sötétebb lett, mint a többi része a dinónak. A filcanyagból készítettem kézfejet, farkat és lábfejet. A varrás helyett pedig a Halloween alkalmán szerzett nagyszerű tapasztalat alapján kétoldalú ragasztót használtam és nem varrtam csak a nagyobb dolgokat. Így egy óra alatt el is készült az egész. A szarvakat és a csontgallért hozzáragasztottam a kapucnihoz, a kézfejet a kezeslábas ujjához, a lábfejet pedig egy Crocs papucsra erősítettem. A farkat varrtam, mert azt azért nem tartotta volna meg a ragasztás.

39d19e5c-cca1-4a64-bdd2-679d3dbb1373.JPG

Idén volt egy másik jelmezkörünk is: a lányok már hetekkel korábban szerettek volna jelmezbe öltözni de az influenzám miatt nem tudtam hamarabb elkészíteni. Így az otthoni dolgokból öltöztek fel tavasz tündérnek és pillangónak. Ami nem volt, az pilangó csáp, így vasalható gyöngyöt fűztem fel alumínium huzalra és abból alakítottam ki. Így néztek ki :)

img-3715.JPG

Remélem mindenkinek jól telik a farsangi időszak. Én már alig várom az újabb farsangot :D

komment

Itt a farsang, áll a bál...

2018. február 09. 18:02 - Matrjos

Már gyerekként is a kedvenc versikém volt Gazdag Erzsi: Itt a farsang című műve. Bevallom, alig vártam, hogy a lányom akkora legyen, hogy farsangolhasson és reméltem hogy évről-évre egyre nagyobb kihívások elé állít majd és nem azt mondja, hogy a boltban ezt és ezt a jelmezt vegyem meg neki. Eddig minden a terv szerint halad, ráadásul az idei évig a húgával tematikus jelmezük volt, így ez minimum két jelmezt jelent évente. Ja, és persze még ott a Halloween is, szóval inkább ne is számoljuk :D 

De akkor be is mutatom sorban az eddig elkészített jelmezeket és ígérem a hétvégére meggyógyulok és befejezem az ideieket is és akkor azokat is közzéteszem, hátha segítek valakinek inspirálódni.

A legelső jelmez Emmának kétévesen a bölcsődei farsangra készült. Igazából nem tudta megmondani, mi szeretne lenni, ezért önkényesen a pávát választottam. Azt eldöntöttem, hogy a jelmezt megúszom úgy, hogy tüllszoknyát készítek, egy megfelelő színű felsővel és harisnyával kombinálom és csak a kiegészítők lesznek komplikáltabbak. A pörgős tüll szoknyát nagyon szereti, így azzal nem is lehet baja, hogy egész nap viselni kell. A páva abszolút ez a terep volt. Vettem mindenféle tüll anyagot, aminek a színe fellelhető a páva farktollában. Azokból szoknyát készítettem az egyszerű csomózós módszerrel. (Itt olvastam róla).  Ragasztottam rá pávaszemeket és a megfelelő kék színű body-val kombinálva, készen is lett. Én szívem szerint csak az aljára tettem volna a pávaszemeket, de a kisasszony ragaszkodott hozzá, hogy elszórva legyenek hátul.

emma-pava.jpg

Itt még olvashattok róla: http://anyakanyar.hu/pavaskodunk/

A következő év már az óvodai farsang volt. Itt 3 éven keresztül annyira szerencsések voltunk és olyan jó volt a csapat, hogy az óvodai hivatalos farsang után, volt egy buli is, ahol a szülők és gyerekek is beöltöztek (vagyis aki akart) és órákon keresztül ment a tánc, a játék. Így ebben az évben már duplázhattam. Az óvodai farsangra doktornéni jelmez kellett, de a bulira valami bulisabbat szeretett volna a leányzó, így készült pillangó jelmez is.

A doktornéni szett egy fehér harisnyából, fehér felsőből és a képen látható kötényből és a fejfedőből állt. Ez utóbbi két dolgon, azért volt mit ölteni. Varrásban nem vagyok túl erős, főleg, hogy kézzel csinálom, így azért feladta a leckét az elkészítése. A kiegészítők, a névkártya és minden más az otthoni orvosi készletből került a jelmezhez felhasználásra.

img_4213.JPG

A pillangó már könnyebb volt, mert az alapja egy fekete harisnya és fekete felső. A trükk a szárnya volt, aminél vasalással szegtem körbe az anyagot, és fekete csillámos textilfilccel festettem rá a motívumokat az interneten fellelhető Pompás Királylepke képek alapján. Majd a felső két ujjánál végigszegtem. A két kis csáphoz egy régi fejdíszt használtam. Leszedtem a tetején lévő dolgokat és szivacsgömböt festettem narancssárgára, majd ráillesztettem a korábbi giccses karácsonyi dísz helyére :)

img_4214.JPG

img_4221.JPG

A következő évben is kellett két jelmez a két buliba. A nagyon beöltözős és a buliszerkó. De persze most már a kistesó is kellett neki társnak, így Pankának is szerepet kellett találni. Mivel Emma boszi szeretett volna lenni, lett egy saját vöröshátú pókja. De igazábol a történet szerint a boszorkány egy elvarázsolt tündér, aki a buli egy pontján visszaváltozik és így Panka is mentesül a jelmez viselésétől. Félévesen azért ez még kihívás volt neki ilyen rövid időre is :D

A boszorkány jelmeze a már fentebb is írt módszerrel készült tüll szoknya, fekete felső és külön erre az alkalomra vadászott (3 számmal nagyobb :) ) narancssárga-fekete csíkos harisnya. A seprű már régóta megvolt, kreatív hobbiban kapható mindenféle pác, ez a narancssárga színűvel lett kezelve. Volt egy régi mini textil cicánk, akit textilfestékkel átfestettem feketére és a seprűre varrtam. A fejdísz egy hajráfra erősített filckalap, amire tüll anyagot varrtam és egy narancssárga csillámos dekorgumiból kivágott csillagot ragasztottam rá. A varázspálca teteje szintén ez a dekorgumi volt kétoldalasan ragasztva, közötte egy vastagabb pálca (de lehet több hurkapálca is egyberagasztva) és betekerve felváltva fekete és narancsságra selyemszalaggal, hogy csíkos hatást érjünk el. Erre még került egy sima palást, amibe narancssárga szalagot fűztem.

A pók jelmeze szintén fekete sapka, fekete harisnya és fekete felső. A felsőre ráférceltem 2-2 zoknit. hogy nyolc lába legyen a Panka kezeivel és lábaival összesen. Csak férceltem és zoknikkal tömtem ki, hogy ne vesszen kárba azért a 20 percért :) A harisnya fenekénél egy piros filcanyagból ráöltöttem a Vöröshátú pók jellegzetes foltját.

A tündér csak annyiban különbözött a boszitól, hogy megszabadult csíkos harisnyájától, ami alatt ott volt a fekete, felvette a tavalyi pillangó szárnyakkal ellátott felsőt, eldobta a palástját, varázspálcáját, seprűjét és sipkáját és helyette készült neki, egy kis batyu, amiben a tündérpor van, egy hajráf és egy varázspálca, melyekre ugyanolyan narancssárga virágot készítettem filcből. Itt a virágokban köszönt vissza a narancssárga és fekete, a pálca maga, fehér szalaggal lett borítva. Még pár szó a batyuról: ezt orvosi textilből készítettem, amiket a vizsgálóasztalokra terítenek. Előszeretettel használom, mert bármi kivágható belőle és nem kell beszegni.

img_4218.JPG

A tavalyi év pónilázban égve telt. És mivel a nővére póni lett, a Panka is az akart lenni. Természetesen pontosan megmondták, melyik pónit választják. Őket:

16832345_10154404240663526_6481504081045346508_n.jpg

Azért itt is próbáltam megtartani a kedvenc felső-tüll szoknya-harisnya kombóm.

A Rainbow Dash (a kék) füleivel és sörényével egyszerű dolgom volt, mert volt itthon. A másik póninak egy hajráfra erősítettem filcanyagból füleket és egy tincs műhajat. (A fülei túl hegyesek lettek a műtincs pedig sajnos nagyon nehezen kezelhető volt, így nem is lett túl szép :( ) A szoknyák közül a szivárványosat, - amelyek jelképesen a farkukat szimbolizálták - a csomózós módszerrel csináltam, a ciklámen színű pedig szerencsére volt itthon. A megfelelő színű felső és harisnya kérdése már nehezebb eset volt. Míg a rózsaszínt a H&M-ben lehetett kapni, a kék dolgokat innen szereztem és innen. Nagyon sokáig jártam utána, míg megfelelő színűt és méretűt találtam. Végül a pónikra jellemző szépségjeleket rárajzoltam egy fehér filcanyagra és rávarrtam a felsőre. Imádták én pedig örültem :)

img_4217.JPG

Még a Halloween címkét követve találtok jelmezeket: http://matrjoscreates.blog.hu/tags/halloween

Kellemes készülődést! Ha bármi kérdés felmerül, szóljatok és szívesen segítek! :)

komment

Hygge, Lagom és a többi ma divatos szó

2018. január 17. 06:48 - Matrjos

Manapság divatos ezeket a szavakat használni, az ezekről szóló könyveket olvasni és a skandinávok jó ízlését dicsérni. Én tizen-egynéhány éve estem bele Dániába, pontosabban Koppenhágába. Unokatestvérem akkoriban kint élt és miután többször meglátogattam rájöttem, hogy ez a hely nagyon az én világom. A dizájn boltok, a piknik, a bringázás...akár még az esti bulikba is, a rengeteg finom halétel, a kedves emberek... egyszerűen minden. Na jó, hozzá kell tenni, hogy kizárólag napsütéses időben mentem. A hosszú hideg téli estékről nem tudok nyilatkozni, de valahogy nem tudom elhinni, hogy ne szeretném :) A kedvenc múzeumom is ott van. Igazából a világon még egy olyan szuper dizájn múzeum nincs, mint a koppenhágai, pedig rengetegben voltam már. Ráadásul pont a székek a központi témája , amik elég közel állnak a szívemhez. Így ha már mindenki ebben a lázban ég, idén a karácsonyhoz én is az északi stílust választottam.

Egy ehhez illő, nagyon minimál stílusú ajtódísszel kezdtem a sort. Vettem egy arany színre festett alumínium huzalt, amiből kört alakítottam ki. Vékony rézdróttal fenyőfa és magyal ágat erősítettem rá, illetve apró tobozokat ragasztottam rá ragasztópisztollyal.

24174134_10155213488848526_4556299122924278178_n.jpg

Az adventi koszorúba is ezt a természetközeliséget és letisztultságot igyekeztem belevinni. A Schleich-nek szerencsére szebbnél-szebb állatai vannak, így onnan vásároltam hozzá dekorációt és mindent ragasztópisztollyal rögzítettem. Természetesen a kalligráfiát sem hagyhattam ki :)

unnamed.jpg

Az adventi naptár sem maradhatott ki. Talán ezt szeretem a legjobban az összes közül. Szerintem gyönyörű lett.

26904315_10155316240163526_7815079385007208599_n.jpg

Pár kép még a többi elemről.

18951255_10155321140248526_167385954669329640_n_1.jpg

25507724_10155252026148526_6551841850599626568_n_1.jpg

26230447_10155316238953526_9009807508823621866_n_1.jpg

26733430_10155316240173526_8137143409898590371_n_1.jpgEzek díszítették az ablakpárkányt.

26814727_10155316236353526_4297527650913223292_n_1.jpg

26219145_10155316237833526_4037475117164231986_n_1.jpg

Természetesen a tavaly már megszeretett ágat idén is felhasználtuk, hogy az ablakot díszítsük.

26196315_10155316238013526_8024801132343953391_n_1.jpg

Szerettem volna fagyöngyöt is használni, de mindenhol csak törött, rövidebb darabokat találtam. A barátnőm szerint akkor jársz jól, ha magad szeded, de én már kijöttem a fáramászás gyakorlatából és a férjemet sem látom, ahogy éppen kúszik fel a fán, hogy szedjen egy csokorral belőle. Így csak ilyen volt.

24176654_10155212362813526_5713423822951446230_n_1.jpg

Az ajándékok csomagolására még sosem volt ilyen kevés időm, hiszen ahogy nőnek a gyerekek, úgy nehezedik, hogy mikor és hol tudok sort keríteni rá és persze a becsomagolt ajándékokat is egyre nehezebb eldugni. Azért igyekeztem idén is ízlésesen csomagolni. Kétségtelenül a kedvencem a zuzmó volt :)

26230274_10155316238998526_4070719844884079182_n.jpg

És persze az ajándékok címkéjét is én készítettem a képeslapunk stílusában.

26219568_10155316239003526_4900838014800203436_n_1.jpg

Mert persze a hagyományos képeslap sem maradhatott el, amit én rajzoltam és írtam meg, majd ez került beszkennelésre, aztán meg egy picit finomításra.

25550640_10155268642973526_3645724054799487940_n_1.jpg

És akkor a kézzel készített ajándékok még hátra vannak. Idén találtunk egy nagyon jó glutén- és tejmentes mézeskalácsreceptet (itt találjátok: https://glutenmenteselet.blogspot.hu/2017/12/december-1-mezeskalacs-rizslisztbol.html), így nem győztük újra és újra megsütni. Így készült mézeskalácsból karácsonyfa is.

26730632_10155316237988526_439073425224566131_n_1.jpg

26230840_10155316237663526_5092604048769681042_n.jpg

Egyéb dekorációk

26230846_10155316240023526_4002851917534117132_n_1.jpg

26220103_10155316236128526_7402595765474708142_n.jpg

 26230419_10155316236163526_4607373847587982097_n_1.jpg

És az idei kedvencem: a kókusztorta. Nyami!

26815060_10155316238963526_8265424640078409346_n_1.jpg

komment

Ajtódísz klasszikus stílusban

2018. január 02. 07:49 - Matrjos

Egy gyors poszt lesz ez csak :) Anyukámnak készítettem egy ajtódíszt Karácsonyra, amit szeretnék megmutatni. Ez sokkal konzervatívabb mint a mi idei északi stílusú karácsonyunk és az ahhoz passzoló ajtódíszünk, de hogy egy kicsit mégis megbolondítsam, a koszorú alapnak csak a jobb alsó részét díszítettem fel. Idén gyönyörű fenyőfa ágakkal körberakott koszorúalapokat lehetett kapni, így én is azt használtam és arra rögzítettem ragasztópisztollyal a  terméseket, illetve egy-két mini üvegggömböt. Gondolkodtam még succulenseken is, de féltem, hogy hamar tönkremennének.

26113766_10155281778128526_3320176668093375601_n.jpg

Ez pedig a karácsonyfa volt Anyukámnál: kicsi, de formás és gyönyörű fa. Arany és piros díszek kerültek rá zömében, melyek közül sok még Anyukám gyerekkorából származik.

26167631_10155282193848526_7074861002400027815_n.jpg

komment

Amikor a dinó találkozik a karácsonyi angyallal

2017. december 28. 10:44 - Matrjos

A kisebbik lányom menthetetlenül rákattant a dinókra. Aktuális kedvence most éppen a pizsije, ami tényleg elég cuki darab. Reggeli duzzogáshoz tökéletes :)))img-9611.jpg

Így amikor a Jézuska meghozta a fát és a szokásos gömbök mellett meglátta a különböző kekszeket, kutyát, angyalkát...stb formázó díszeket, felháborodva vont kérdőre, hogy a dinók miért hiányoznak a fáról. Így gyorsan lefújtam két gumiállatát aranyra és felakasztottam a fára. Nagy volt a boldogság :)

img-0465_1.JPG

Ahogy így nézegetem a fánkat, nagyon tetszik, hogy ennyire eklektikusra sikeredett. Vannak a klasszikusok, mint a fehér szívecske a kép bal oldalán, ott vannak a modernek, mint a keksz és az egész meg van bolondítva a régi családi fáról mentett díszekkel, mint ez a jobb alsó gömb, amit még gyerekkoromban vettünk. Ahogy telnek az évek, egyre többet jelentenek ezek a régi családi kincsek...

 

komment
süti beállítások módosítása