matrjos creates


Az imádott tökfaragás

2023. október 23. 11:08 - Matrjos

Na jó, igazából a gyerekek imádják. Mert lehet trutyizni a belsejét és utána ha jól készült, valóban vicces vagy rémisztő, néha akár szép is. Szülőként, azért mindig kellő óvintézkedéseket teszek. Például letakarom az egész asztalt. De alább néhány tök, amit mi készítettünk az utóbbi években. Van közöttük faragott és festett is, mert néha ez utóbbi is lehet érdekes a gyerekeknek.

A faragott félelmetes/vicces tökök. Itt-ott, például Tiger-ben lehet kapni sablonokat is, amiket átrajzolva egyszerűbb a faragás. Néhány ezek közül úgy készült, néhány pedig az "ahogy esik, úgy puffan" módszert követve. Ami nagyon hasznos, ha mondjuk csavarhúzóval apró lyukakat készít az ember a megrajzolt vonal mentén és úgy könnyebb pontosnak lenni a vágásnál, mint késsel.

img-2264.JPG

Lett néhány szép is. Itt a trükk, hogy mézeskalács kiszúrókkal előkészítettem a lyukakat és ahogy kikapartuka  belét, megjelent a lyuk.

img-1591.jpgimg-1650.jpg

Ezen felül, ahogy emíltettem, néha festünk.  Általában kerámiafestéket használunk, azzal könnyebb úgy festeni, hogy valóban befedje. Ez jó szorakozás felnőtteknek és gyerekeknek is.

És a lányok is:

Mindenkinek jó készülődést! :)

Szólj hozzá!

Skandináv karácsony csapó kettő

2019. január 28. 07:35 - Matrjos

Tudom...hol van már a Karácsony, de eddig nem volt időm megírni ezt a bejegyzést, így most teszem meg, hogy jövőre meglegyen :) Mint korábban említettem, idén sokat szemeztem azzal, hogy újra piros-fehér karácsonyi dekorációink legyenek, de aztán mégis győzött a skndináv stílus. Valószínű az sem sokat segített, hogy épp egy Skandinávia és az északi fény átal inspirált eseményt szervezek. Na de akkor végigmennék rajta, idén mik készültek. Természetesen az örök kedvencemmel, az ajtódísszel kezdem. Ha lenne időm, tuti egész évben, minden alkalomra készítenék egyet, annyira szeretem, mikor hazaérek és egy ajtódísz fogad. A játszótéren találtam hozzá botokat, amiket zsineggel háromszög alakba erősítettem. Aztán, fenyő, menta és ciprus ár került rá egy tobozzal eltakarva az illesztést :)

img_0967.JPG

Az adventi koszorúnknál is próbáltam minden eddiginél természetközelibb és letisztultabb lenni. Férjem szüleitől kaptam egy kisebb félbevágott farönköt és arra rögzítettem a 4 gyertyát, plusz borostyán és ciprus ágakat. Ragasztópisztollyal rögzítettem mindent.

screen_shot_2019-01-27_at_23_31_32.png

Ha már Advent, akkor adventi naptár: idén kis dobozokat használtam, amikbe apróságok kerültek. A dobozokat nagy tételben lehetett sajnos csak venni, de a Hobby Művészben és Kreatív Hobbyban is vannak hasonlók. A fák vasútmodell botból valók.

img_1895.JPG

Persze készült még más dekoráció is, a témához passzolva. Felrakom sorban őket. Az üvegbúra és a mini fa az IKEA-ból,  az állatok  a Sleich műhelyéből, a fák a vasútmodell boltból, a fatörzs szeletek virágbolti kiárusításból kerültek hozzánk.

img_1522.JPGscreen_shot_2019-01-27_at_23_38_40.png

img_1481.jpg

img_1486.jpg

img_1487.jpg

img_1313.JPG

Az ablakpárkány és ablak a szokásos karácsonyi stílusban:

img_1100.jpg

img_1434.jpg

A barátnőm, aki tavaly azt tanácsolta szedjem magam a fagyöngyöt, talált egy helyet, ahol gyönyörű példányokat lehetett venni és szinte fillérekért, így idén gyönyörű fagyöngyöm volt.

img_2334.JPG

Az ajándékok csomagolása idén is last minute ment, még 24-én kora délután is csomagoltam :D De végül elkészültek :)

img_1974.JPG

Az ajándékcímkék kis faágmetszetek voltak, amiket megfestettem táblafestékkel és festékfilccel írtam rá a neveket.

img_1311.jpg

És idén is rajzoltam képeslapot, ami a teljes egyszerűség és letisztultság jegyében készült.

screen_shot_2019-01-27_at_23_48_07.png

Az elmaradhatatlan tojáslikőrünk is elkészült. Itt a recept, amit használtunk: https://cookpad.com/hu/receptek/1925798-a-tokeletes-tojaslikor-receptje Cheers!

img_2075.JPG

Szólj hozzá!

Melyik volt a kedvenc karácsonyi dekorációtok? :)

2018. november 29. 07:13 - Matrjos

Vasárnap már Advent első vasárnapja és én még azon hezitálok, hogy milyen is legyen az idei Karácsony. Az elmúlt 6 évben sokféle volt már, valahogy mindig változunk és ezzel az ízlésünk is. Erősen vonz idén a fehér-piros (de fura módon a fekete szín is), illetve az északi stílus. Nektek az elmúlt 6 évből melyek voltak a kedvenceitek? Alább egy kis összefoglaló róluk. (Egyébként a megfelelő kereső szóval a taggelésnek köszönhetően vissza tudjátok nézni a korábbi éveket részleteiben is).

img-2616.JPG

img-2614.JPG

img-2615.JPG

img-2618.JPG

img-2619.JPG

img-2621.JPG

Szólj hozzá!

Halloween. Hogy legyen az őszben is valami, amit lehet várni

2018. október 23. 22:18 - Matrjos

Ahhoz képest, hogy pár éve még kimondottan bosszantott, hogy ebben is majmoljuk az amerikai kultúrát és nálunk is szivárog be a halloween, mára már rájöttem, hogy azért van ebben jó is: így van mit várni az őszben is. Korábban nagyon nem kedveltem ezt az évszakot és mindig csak túl akartam esni rajta. De idén nyár végén már egyenesen vártam az őszi színeket, a gesztenyeterméseket és persze a Halloweent is. Lehet öregszem?

A gyerekeim is ahogy nőnek, úgy kezdik egyre jobban várni az adott ünnepeket. A hányat kell aludni kérdés minden nap felmerül, csak más van a kérdés végén. És ahogy idősödnek, úgy bonyolódnak a tökfaragással kapcsolatos igények is.. Szerencsére már a belső nyálkás, undi részt ők kaparják ki, nekem csak faragni kell, de már nem elégszenek meg holmi arcocskákkal. Az idei sláger a cica és szellem motívum volt. Bár a férjem szerint túl sokat foglalkozom a. Verdével és az nem is szellem, hanem egy kaktusz :D, de a lányok szeretik.

img_0842.JPG

Dekorációnak a terv az volt, hogy a tavalyi és tavalyelőtti dolgokat újrahasznosítjuk, de aztán persze a kisebbik lányom lebetegedett és ha már úgyis itthon voltunk, készítettünk pár dolgot. A gyerekekkel is könnyen megvalósítható a következő apró kiegészítő, amit tetszőleges mennyiségben lehet készíteni és felfűzve, akár díszítőelemként is használni. A mindenféle hobby boltban kapható pompom volt az alapja. Ezt fekete és narancs színben vettem meg és így egy fekete papír segítségével vágtam a póknak lábakat, a denevérnek szárnyakat, a töknek meg szemeket és szájat. Ilyenek lettek:

img_9058.jpg

A múmia lámpást is elkészítettük idén is, immáron 3 méretben. A alapja befőttesüveg és ráragasztva gézlapok, na meg szemecskék. Bele egy mécses és kész is.

screen_shot_2018-10-23_at_21_56_13.png

És mivel főleg a gyerekekről szól nekünk ez az ünnep, készült egy édességes tál is. Pókhálóval és pókokkal.

img_9068.JPG

Imádom ezt a pókhálót. Nagyon jól lehet nyújtani és mindent feldob :) Pédául ezt az ajtódíszt is:

img_9073.jpg

És a végére a szokásos őszi kalligráfia rész ;)

screen_shot_2018-10-23_at_22_00_40.png

img_1815.JPG

Szólj hozzá!

Húsvét kétszer

2018. március 26. 07:40 - Matrjos

Az egyik évben annyira várták a gyerekek a Húsvétot, hogy már hónapokkal korábban elkezdtük készíteni a dekorációkat. Mivel Húsvétkor itthon is vagyunk pár napot és a férjem szüleihez is lemegyünk néhány napra, így mindkét helyre készítettünk kisebb-nagyobb dolgokat.

Nálunk a pöttyös volt a menő, de próbáltam természetesben tartani, így gyöngytyúk toll és fürjtojás volt az alapja mindennek.

img_6011.jpg

Az ajtódíszünk kicsit túl sok lett szerintem, de ha Emmával együtt készítek bármit, azt nem lehet minimálban tartani. Egy hungarocell koszorút kettévágtam és arra ragasztgattuk a tollakat és közé a fehér tojásokat, amiket lespricceltünk fekete festékkel, így fürjtojás hatása lett.

img_5966_1.JPG

De pont emiatt a giccsessége miatt, csináltam egy egyszerűbbet is :D Ennél egy szőlővessző koszorúra zuzmót erősítettem ragasztópisztollyal és a már fent említett technikával készült fürjtojásokat ragasztgattam rá.

img_5965.JPG

A tojásainkra tollat ragasztottam, így néztek ki. A tollakkal vigyázni kell, hogy csak a szárát és a toll vázát ragasztózzuk be, mert ha a tollpihékre is cseppen, tönkremegy.

img_6020_1.jpg

Emellé Emma a locsolóknak szalvéta decoupage-os tojást is készített az akkor az IKEA-ban kapható madaras szalvétával. A decoupage technikáról múltkor írtam, alul a tag is hozzá ;)

img_6018.jpg

Amit még készítettem, az csokitojás és keksztartó doboz volt. Egy befőttesüveg tetejére ráragasztottam egy műanyag nyuszit és az egészet egyben lefújtam fehér festékkel. Amint megszáradt, kész is volt. A csokitojások természetesen fürjtojást imitáltak, a keksz pedig úgy készült, hogy sütöttem sima linzert. Tojás formájúra szaggattam és mikor megsült, tettem egy szintén tojás alakú marcipán réteget a tetejére.

img_6010.jpg

A szekszárdi dekoráció ennél színesebb volt, mert oda valahogy azt éreztem, az jobb lesz.A pasztell sárga-rózsaszín-kék kombinációt használtam. Szerencsére mindenből találtam ilyen színeket és festékből pedig könnyű volt kikeverni. A pici hungarocell tojásokat befestettem kerámiafestékkel és ráragasztottam a már zuzmóval ellátott koszorúra.

img_6016.jpg

Ezen kívül készítettem drazsé tartókat is, amikbe sikerült találni színben hozzáillő drazsét is :) A bébiételes üvegre ráragasztottam egy ovális formát, amit matricából vágtam ki és így festettem le. A matricák eltávolítása utána keletkeztek a kis ablakok. Mivel ez kerámiafestékkel készült, nehéz volt egyenletesre festeni, szóval legközelebb csak olyan színnel szórakozok, amiket spray formájában is kapni :)

 

img_6021.jpg

Ezenkívül édességet és kekszeket készítettem. A fent leírt marcipános tojás alakút készítettem el különböző formákra. A marcipánt ételfestékkel színeztem meg.

img_6009.jpg

A legnagyobb kedvenc nálunk, a pinata. Általában csak szülinapkor van, de a gyerekek annyira kérleltek, hogy elkészült egy húsvéti tojás formájában is. Íme az előtte-utána fotó róla :)

img_5969.JPG

img_6006.jpg

Azt hiszem ez utóbbi készítését idén sem úszom meg :)

 

Szólj hozzá!

A színes tojás, a Húsvét elmaradhatatlan kelléke

2018. március 15. 18:26 - Matrjos

Ahány család, annyiféle trükkje, módja és hagyománya van a húsvéti tojás elkészítésének...és épp ez a szép benne. Vannak, akik a hagyományos hagymahéj levével színezett verzióra esküsznek, vannak, akik szalvéta decoupage-zsal teszik különlegessé a tojásokat, de persze rengetegen az erre a célra vehető tojásfestéket választják. Én az évek során festettem már körömlakk-kal és kerámiafestékkel is.

Most mutatok párat a korábbi évek legjobban sikerült darabjaiból, hátha lesz aki kedvet kap és kipróbálja egyiket - másikat.

Egyik nagy kedvencem volt, amikor tollat ragasztottam a tojásokra. Egyik alkalommal a hobbi boltam találtam egy csomag gyöngytyúk tollat, és rögtön lecsaptam rá: valamire majd csak jó lesz. Aztán jött a Húsvét és a hobbi dobozomban kotorászva ismét a kezem ügyébe került. Rögtön tudtam, hogy ez lesz a sorsa.

img_6020.jpgEgyik évben az akkori kedvenc színemben, sárgában pompázott minden. Szalvéta decoupage technikával készítettem pár sárga tojást a díszítés kedvéért. Itt tudjátok megnézni mi is ez a technika, ha nem ismernétek: link.

img_5951.JPG

Ugyanebben az évben kerámiafestékkel is festettem párat sárga alapon fehér pöttyös és fehér alapon sárga pöttyös verzióban.

img_6027.jpg

Két és félévesen vontam be először a lányomat a tojásfestésbe és abban az évben úgy csináltuk, hogy a tojásfestékkel megszíneztük a tojásokat, majd körömlakkal ráfestettünk. Szerencsére ő elég ügyes és fegyelmezett volt. A kisebbik bár pont ennyi idős, még nem hiszem hogy mást merek neki adni, mint vízfestéket :D

Ez lett az Emmáé:

img_6029.jpg

Ez pedig az enyém:

img_5952.JPG

Volt, amikor a rózsaszín-szürke kombó volt a nagy kedvencem, így a tojásokat is ezekkel a színekkel festettem meg, kerámiafestéket használva. Tökéletesek nem lettek :)

img_6024.jpg

Próbálgattunk még tojásfestékkel is festeni, amiknél először befestettük egy világosabb színre, majd ráragasztottunk kör alakú kicsi matricákat és így merítettük egy sötétebb színű tojásfestékbe. Nagyon szépen megmaradtak a pöttyök.

img_6008.jpg

Próbáltunk olyat is, hogy teljesen befestettük a tojást és vicces matricákat vettünk és azt ragasztgattuk rá, a lányok legnagyobb örömére.

img_6007.jpg

Az egyik tojás főzés közben megrepedt, így azt például körberepesztettük és úgy tettük a festékbe. Festés után pedig a héját leszedtük és nagyon szép márványos mintázatot kaptunk.

img_6026.jpg

Amit még nagyon szerettem az az ombre hatás. A tojásokat úgy helyeztem a tojásfestékes lébe, hogy csak egy csíkban lepje el. Mikor ezt a részt jól megfogta, a tojást nem mozdítottam, de felhígítottam a levet még egyszer annyira és így szépen sorban egyre több és több lében úszott. A végeredmény egy csíkozott tojás lett, ami az aljától a tetejéig, egyre világosabb lett. Sajnos a kép nem adja vissza igazán.

img_6001_1.jpg

És a kedvenc tojásos húsvéti terítőm a végére :) Készüljetek ti is a Húsvétra!

img_6013.jpg

 

Szólj hozzá!

Hygge, Lagom és a többi ma divatos szó

2018. január 17. 06:48 - Matrjos

Manapság divatos ezeket a szavakat használni, az ezekről szóló könyveket olvasni és a skandinávok jó ízlését dicsérni. Én tizen-egynéhány éve estem bele Dániába, pontosabban Koppenhágába. Unokatestvérem akkoriban kint élt és miután többször meglátogattam rájöttem, hogy ez a hely nagyon az én világom. A dizájn boltok, a piknik, a bringázás...akár még az esti bulikba is, a rengeteg finom halétel, a kedves emberek... egyszerűen minden. Na jó, hozzá kell tenni, hogy kizárólag napsütéses időben mentem. A hosszú hideg téli estékről nem tudok nyilatkozni, de valahogy nem tudom elhinni, hogy ne szeretném :) A kedvenc múzeumom is ott van. Igazából a világon még egy olyan szuper dizájn múzeum nincs, mint a koppenhágai, pedig rengetegben voltam már. Ráadásul pont a székek a központi témája , amik elég közel állnak a szívemhez. Így ha már mindenki ebben a lázban ég, idén a karácsonyhoz én is az északi stílust választottam.

Egy ehhez illő, nagyon minimál stílusú ajtódísszel kezdtem a sort. Vettem egy arany színre festett alumínium huzalt, amiből kört alakítottam ki. Vékony rézdróttal fenyőfa és magyal ágat erősítettem rá, illetve apró tobozokat ragasztottam rá ragasztópisztollyal.

24174134_10155213488848526_4556299122924278178_n.jpg

Az adventi koszorúba is ezt a természetközeliséget és letisztultságot igyekeztem belevinni. A Schleich-nek szerencsére szebbnél-szebb állatai vannak, így onnan vásároltam hozzá dekorációt és mindent ragasztópisztollyal rögzítettem. Természetesen a kalligráfiát sem hagyhattam ki :)

unnamed.jpg

Az adventi naptár sem maradhatott ki. Talán ezt szeretem a legjobban az összes közül. Szerintem gyönyörű lett.

26904315_10155316240163526_7815079385007208599_n.jpg

Pár kép még a többi elemről.

18951255_10155321140248526_167385954669329640_n_1.jpg

25507724_10155252026148526_6551841850599626568_n_1.jpg

26230447_10155316238953526_9009807508823621866_n_1.jpg

26733430_10155316240173526_8137143409898590371_n_1.jpgEzek díszítették az ablakpárkányt.

26814727_10155316236353526_4297527650913223292_n_1.jpg

26219145_10155316237833526_4037475117164231986_n_1.jpg

Természetesen a tavaly már megszeretett ágat idén is felhasználtuk, hogy az ablakot díszítsük.

26196315_10155316238013526_8024801132343953391_n_1.jpg

Szerettem volna fagyöngyöt is használni, de mindenhol csak törött, rövidebb darabokat találtam. A barátnőm szerint akkor jársz jól, ha magad szeded, de én már kijöttem a fáramászás gyakorlatából és a férjemet sem látom, ahogy éppen kúszik fel a fán, hogy szedjen egy csokorral belőle. Így csak ilyen volt.

24176654_10155212362813526_5713423822951446230_n_1.jpg

Az ajándékok csomagolására még sosem volt ilyen kevés időm, hiszen ahogy nőnek a gyerekek, úgy nehezedik, hogy mikor és hol tudok sort keríteni rá és persze a becsomagolt ajándékokat is egyre nehezebb eldugni. Azért igyekeztem idén is ízlésesen csomagolni. Kétségtelenül a kedvencem a zuzmó volt :)

26230274_10155316238998526_4070719844884079182_n.jpg

És persze az ajándékok címkéjét is én készítettem a képeslapunk stílusában.

26219568_10155316239003526_4900838014800203436_n_1.jpg

Mert persze a hagyományos képeslap sem maradhatott el, amit én rajzoltam és írtam meg, majd ez került beszkennelésre, aztán meg egy picit finomításra.

25550640_10155268642973526_3645724054799487940_n_1.jpg

És akkor a kézzel készített ajándékok még hátra vannak. Idén találtunk egy nagyon jó glutén- és tejmentes mézeskalácsreceptet (itt találjátok: https://glutenmenteselet.blogspot.hu/2017/12/december-1-mezeskalacs-rizslisztbol.html), így nem győztük újra és újra megsütni. Így készült mézeskalácsból karácsonyfa is.

26730632_10155316237988526_439073425224566131_n_1.jpg

26230840_10155316237663526_5092604048769681042_n.jpg

Egyéb dekorációk

26230846_10155316240023526_4002851917534117132_n_1.jpg

26220103_10155316236128526_7402595765474708142_n.jpg

 26230419_10155316236163526_4607373847587982097_n_1.jpg

És az idei kedvencem: a kókusztorta. Nyami!

26815060_10155316238963526_8265424640078409346_n_1.jpg

Szólj hozzá!

A tökéletes Karácsony számomra

2017. december 15. 07:55 - Matrjos

A 2016-os Karácsony sok mindenben tökéletesnek mondható volt. Legfőképp abban, hogy szinte minden barátunk hazajött külföldről és úgy alakult, hogy mindenkivel tudtunk karácsonyozni. Tele voltunk programokkal és jó hangulattal. Ebben az évben valahogy időben kezdtem mindent, így talán ekkor volt a legnagyobb repertoárja a különböző dekorációknak.

Visszatértünk a fehér-piroshoz. Én már-már kényszeresen ragaszkodok hozzá, hogy minden mindenhez passzoljon: fontos, hogy a dekoráció, a fa és még a desszertek is harmonizáljanak. És mivel a fánk fehér-piros színben a leggyönyörűbb, így ezt szerettük volna viszont látni mindenben.

Az ajtódísznél nagyon imádtam az előző évi apró tobozos alapot, így ebben az évben újra azt készítettem el, csak piros kiegészítőkkel. Megint körberaktam egy szalmaalapú koszorút a tobozokkal és kiegészítettem piros üvegdíszekkel (az IKEA-ban kapható cuki minikkel) és a Buttlersben kapható mű bogyós ágat szétvágtam darabokra és azt használtam fel.

15356769_10154186067898526_8248136492097724659_n.jpg

Az adventi koszorúnk is nagyon hasonló lett a 2015-öshöz, mivel a tobozokba nagyon beleszerettem. Nyáron rengeteget gyűjtöttünk a gyerekekkel, így volt is miből válogatni a díszekhez.

15822886_10154243351988526_2478461136826010040_n.jpg

Adventi naptár is készült a gyerekeknek, amibe Lego elemek voltak elrejtve és a 24 darabból éppen egy dobozban található jelenet volt kirakható.

15823626_10154243351663526_1061986915728994656_n_1.jpg

Pár kép ízelítő még az egyéb dekorációs elemekről:

15241758_10154145494318526_1987225316991000502_n.jpg

15726676_10154243351868526_8761320261289551315_n.jpg

És ezekből az ablakpárkány:

15822622_10154243351658526_5504251278754797668_n.jpg

Ebben az évben a szülővárosom kiserdejében talált ágat használtunk fel, hogy az ablakot még érdekesebbé tegyük:

15741253_10154243351533526_5682087069597667348_n.jpg

Sok gyerekkori kedvencemet belecsempésztem a Karácsonyba:

15747324_10154243351538526_5938063615894812899_n.jpg

15698193_10154243351848526_2974470397302700776_n.jpg

Íme a piros imádott Alessi Betlehemem, amit még Anyukámtól kaptam. Ebben az évben fedeztem fel ezeket a csodás piros bogyós ágakat is, amiket egyszerűen imádtam. A legtöbb virágboltban már szerencsére kapható.

15822717_10154243351433526_5589645827234250409_n.jpg

Az ajándécsomagolásra mint minden évben így idén is nagy hangsúlyt fektettem, bár eléggé utolsó pillanatban sikerült sort keríteni rá :)

15665667_10154223435753526_8419499909074476924_n.jpg

Már egész szépen sikerült leírnom a neveket az ajándékok címkéjére:

15589763_10154212032563526_2802763210493793656_n.jpg

A képeslapunknál washi tape-et használtam, amit előszeretettel használtam a csomagolásnál is.

15319092_10154227197373526_7858730872481086496_n.jpg

A kézzel készített ajándékok sem maradhattak el. Idén is szaloncukrokat készítettünk a sütik és habkarikák mellett. Illetve kis csokigolyók is készültek. Természetesen fehér és piros selyempapírba csomagoltuk őket.

15698224_10154243351428526_1698011250476310925_n.jpg

És végül megmutatom nektek a fánkat, amit egyszerűen imádtam!

15726589_10154243351448526_1584676359083969405_n.jpg

Szólj hozzá!

A klasszikus Karácsony arannyal átitatva

2017. december 07. 08:26 - Matrjos

A 2015-ös évben visszatértünk a klasszikusokhoz: arannyal, termésekkel és arany-fehér díszekkel borítottunk mindent. Igyekeztünk az arany mellett a természetet és ezzel a havat is becsempészni a lakásba.

Ezt szimbolizálja az ajtódísz is, melynél a szalma alapra apró fehérre lefújt tobozokat tettem és erre kerültek rá az arany díszek, arannyal lefújt termések. (Az arany festék vásárlásánál vigyázni kell, mert ha nem csillogó aranyat veszünk, az inkább bronznak fog hatni!)

12341094_10153320496938526_1513856410421629948_n.jpg

Az adventi koszorúnál ebben az évben kipróbáltam egy egyáltalán nem kör alakú megoldást és én nagyon szerettem. Ráadásul az egyenessége miatt még az ablakpárkányon is helyet kaphatott, ami küldön öröm volt számomra.

12274598_10153285596773526_5842630730128924445_n.jpg

A szokásosan elkészített díszek mellett a lakás különböző részein megbúvó apró dekorációk is  helyet kaptak. Mint például az állatok és a lightbox, ami abban az évben nagy sláger volt számomra. Itt egy darab fatörzsre színezett zuzmót tettem és arra állítottam rá az állatokat: a szarvast és az őzet.

12308605_10153290425848526_4203740776167016315_n.jpg

5509_10153341472703526_6297628525017715751_n.jpg

Így maga az ablakpárkány így nézett ki:

535133_10153341472643526_1669738036101608205_n.jpg

Ezt biztosan fogom még alkalmazni, mert nagyon tetszik, mikor az ablakokba is becsempészhető az ünnep hangulata.

De ha már ablak: pár nappal Karácsony előtt az ablakot is feldíszítettük. Damilon díszeket lógattunk egymás mellé és alá úgy, hogy azok egy karácsonyfát formázzanak. Sajnos a kép nem igazán sikerült jól róla, de remélem átjön a lényeg. Elég pepecs munka és jó szemmérték kell hozzá, de megéri :)

12347840_10153315212358526_5747170679639915035_n.jpg

Amit még nagyon szeretek, az a Betlehemünk és idén igazán ment ehhez a szetthez. Thun márkájú, a férjemmel ez volt az első nagyobb karácsonyi dolog, amire beruháztunk.

1496847_10153341472808526_921457062344673721_n.jpg

Az ajándékcsomagolások is ebben a stílusban készültek, a természet kicsiny darabjai, arany és a fehér szín kombinációja. Amit még különösen szerettem, hogy egy pávatollat is lefújtam és gyönyörű lett. A fontos dolog, hogy minél távolabbról fújjuk le, ne álljanak össze a tollak. Az igazán elegáns külsőt az kölcsönözte az ajándékoknak, hogy csipkeszegélyt és tortacsipkét (torta alátétet) vettem papír-írószer boltban.

1606952_10153328569583526_7058069140114484551_n.jpg

Ebben az évben kezdett el érdekelni a kalligráfia is, így megpróbáltam mindenkinek ajándékkártyát készíteni több-kevesebb sikerrel. Visszanézve, egyáltalán nem volt még annyira szép az írásom ;)

img-9290.JPG

A kalligráfiánál maradva, a képeslapunkat is én készítettem, aminél az írást egy gyönyörű arany fóliával véglegesítettek, így csillogott-villogott.

img-9283.JPG

Végül itt vannak a legjobb kézzel készített karácsonyi édességek, amik még díszként is remekül funkcionálnak. Habkarika és szaloncukor. Receptek a nevekre kattintva megtalálhatóak.

img-9292.JPG

Jaj és még egy dolog, amit bár nem én készítettem, kézműves termék és egy nagyon jó barátomtól kaptam. Vele köszönök el, mert teljesen beleszerettem :)

img-9284.JPG

Szólj hozzá!

Hát megint itt a rémségek napja

2017. november 03. 07:54 - Matrjos

 fullsizerender_18_1.jpg

Persze igazából sokkal mókásabb, mint rémisztő. És nagyon fura, de az amúgy mindenre érzékeny és mindentől rettegő lányom is viccnek fogja fel és élvezettel csempész mindenhova pókot. Holott mindkét gyerekem sikítófrászt kap egy élő póktól. Szerencsére a vámpírok, csontvázak és egyéb gusztustalanságok látványa is inkább nevetésre, mint sikításra ösztönzi őket. Idén már sokkal több dolgot készítettünk együtt. Persze volt az elmaradhatatlan tök, amit idén a cicamániának köszönhetően cicásra kellett venni:

fullsizerender_26.jpg

 A kétévesem és hatévesem is imád velem együtt kreatívkodni. Szegényekbe beleneveltem ezt, így sok mindent együtt készítettünk. A kissebbel csináltunk idén ajtódíszt is, ami nekem amúgy is a gyengém :) Vettem koszorú alapot és fekete illetve narancs színű pompomokat. Ő ragasztotta őket a koszorúra én meg utólag ráerősítettem a pókhálót és pókokat.

img_7825.JPG

A közös múmialámpás készítése volt a legkedvesebb számukra. Természetesen azóta minden este ezek világítanak nekünk, amikor sötét van. Egyébként sima gézlapokat ragasztgattak fel befőttes és bébiételes üvegekre. Bár a gézszalag jobb választás lett volna, de ez volt éppen itthon.

fullsizerender_20.jpg

És persze az Apukájuk megtréfálása végett a szappantartóba is raktak pókokat :D

fullsizerender_21.jpg

És hogy legyen valami igazán ijesztő a sok cukiság között, készítettem egy "véres" gyertyát. Egy vastag gyertyát leégettem és utána piros gyertyával csöpögtettem és folyattam rá viaszt, hogy csöpögő vér hatását keltsem.

fullsizerender_24.jpg

De azért az egésznek nincs annyira ijesztő hatása :)

fullsizerender_23_1.jpg

A barátainknál ismét volt Halloween party, ami miatt a lányok jelmezbe is bújtak. A boszorkány és a fekete macskája. Ehhez a saját fekete ruhájukat választottam alapnak (ezt még ők vetették nyáron egy leárazáson, de hát nyilván sokszor még nem volt rajtuk). Varrtam rá egy-egy denevért, illetve pókot, hogy kicsit ijesztőbb legyen :) A boszorkány jelmezhez készítettem még régebben palástot, így itt csak az addigi narancssárga szalagot lilára cseréltem. Készült egy boszorkány kalap és cicafülek is. Idén találtam öntapadós filcanyagot, amiből csak ki kellett vágni a cicafüleket és összeragasztani, közé ragasztva a hajráfot. Nagyon jól tapad és jó a tartása is, így ez egy nagyon jó választásnak bizonyult. Ezen kívül varázspálcát készítettem, amihez hurkapálcát használtam (bár néha kapható vastagabb pálca is, az jobb), szalagokat és csillogó gumilapot. A pálcát bekentem ragasztóval és spirálisan végigtekertem rajta a fekete szalagot, majd a lilát is, hogy pont váltsák egymást és csíkos hatást érjek el. A gumilapból két egymásnak szimmetrikus csillagot vágtam ki és összeragasztottam úgy, hogy közé kerüljön a hurkapálcika.

2017-11-02-photo-00011157.jpg

Édességeket is készítettünk, amik idén is a szemgolyó körül forogtak. Szemgolyós cakepop. A recept innen: https://www.bbcgoodfood.com/recipes/2556637/eerie-eyeball-pops Annyi különbséggel, hogy marcipánt használtunk a zöld részhez és répatorta volt az alapja.

fullsizerender_14.jpg

Próbálkoztam még pár dologgal, de azok annyira nem lettek jók sajnos :( Nyalóka szellemnek álcázva és szellemnek maszkírozott banán. A nyalóka szellemhez nyilván selyempapírt vettem volna, ha végül azt viszünk a buliba, de a családomnak nem tetszett. A banánt meg snassz volt. Azt én is éreztem :)))

img_8037.JPG

img_7945.JPG

Már alig várom a jövő évet..... :))))

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása