matrjos creates


Anyák napja, Apák napja

2018. május 27. 17:15 - Matrjos

Néhány évvel ezelőttig az apák napja nem igazán létezett Magyarországon, az utóbbi időben viszont kezd egyre inkább ez az ünnep is meghonosulni és fontossá válni. Én ennek nagyon örülök, hát még a férjem. De egyébként is, azáltal, hogy a férfiak egyre nagyobb szerepet töltenek be a gyereknevelésben igenis fontos az ő "munkájukért" is köszönetet mondani. Bár ebben a posztban még nem lesz szó az apák napi ajándékról, mert nem szeretném előre lelőni a meglepetést, de itt bemutatom az idei anyák napi ajándékokat, amiket a gyerekekkel készítettünk és az egyik szerintem apukáknak/nagyapáknak is tökéletes lehet ;)

Az idén két dolgot is készítettünk. Az első egy kis ékszeres tálka (vagy persze bármi apróság tárolására is jó). Az általam többször emlegetett és nagyon kedvelt Tigeres fehér agyagot használtam alapnak. Kinyújtottam egy darabot, belenyomtam a kezüket annyira, hogy már látszódjon a tenyérlenyomatuk és azt körbevágtam. Ezután belenyomkodtam egy kisebb mély tálkába, hogy felvegye annak ívességét és ne legyen lapos és hagyni benne megszáradni és megkeményedni.

img_0428.JPG

Akár így fehéren is tökéletes, de a csajok ki is festették.

img_0431.JPG

Emellett készült még egy dolog, mert az egyik nagymama könyvet olvas, a másik keresztrejtvényt fejt sokat és így mindketten hasznát veszik a könyvjelzőnek. Lefotóztam a két lányt, megtükröztem a képet és előhívattam. Összeragasztottam a két képet, kivágtam és a tetejére egy lyukat fúrtam, amibe beleraktam egy szalagot. Így egy kétoldalas könyvjelzőt kaptam. Próbáltam azt az érzetet kelteni, hogy egy zsinórba kapaszkodnak.

img_0546_2.jpg

Nem sokára jövök majd az apák napi ajándékokkal is ;)

Szólj hozzá!

Aztán egyszercsak Húsvét lett...

2018. április 01. 11:44 - Matrjos

img_6510_2.JPG

Idén semmi időm semmire. Állandó rohanásban vagyok és kb. azt érzem, hogy ha 48 óra lenne a nap, talán akkor jutnék mindennek a végére. Így a Húsvéttal is az történt, hogy egyszer csak itt volt és persze semmire nem jutott időm, amiket elterveztem. A harsány színeket a férjem rövid úton megvétózta. Így a tavalyi szürke tojásokhoz adtam egy kis rózsaszínt, nem lett nagyon más :)
img_6503_1.jpg

A közeli virágboltban vásároltam egy barka koszorút. Sajnos koszorút csak a nagyon friss barkából lehet fonni, így ahhoz aztán tényleg piacra kellett volna menni :) A barka koszorú közepére készítettem egy tojást és hát tádám! Ennyi is volt, amit készítettem.  img_6550_2.JPG

De hogy valamit azért alkossunk, a csajokkal festettünk tojásokat Nagyszombaton.

Készítettünk táblafestékkel, amire aztán krétamarkerrel írtunk. Jövőre ültetéshez ezt fogom használni :)

img_6947.JPG

Ezenfelül az idei sláger a matricás festés volt. Befestettük a tojást egy világosabb színre, illetve rövidebb ideig hagytuk a festékben, majd utána ráraktunk matricát és sötétebb színbe tettük. Emellett a másik variációját is kipróbáltuk, miszerint a már színre festett tojásra "varázsfilccel" lehetett írni. Ezt a Tescoban és Pepcoban is láttam árulni. Sajnos a tojásokhoz adott matricák nem fedtek annyira tökéletesen, így nem lett egyértelműen szép a körvonaluk.

img_7074_2.jpg

Emellett a csajok ragasztottak matricát is a tojásokra. Íme a kedvenceik:

img_7100.jpg

img_7109_2.jpg

És íme az Emma filctollal díszített tojása:

img_7089_2.JPG

Kellemes Húsvétot Mindenkinek!

img_6940_2.JPG

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Húsvét kétszer

2018. március 26. 07:40 - Matrjos

Az egyik évben annyira várták a gyerekek a Húsvétot, hogy már hónapokkal korábban elkezdtük készíteni a dekorációkat. Mivel Húsvétkor itthon is vagyunk pár napot és a férjem szüleihez is lemegyünk néhány napra, így mindkét helyre készítettünk kisebb-nagyobb dolgokat.

Nálunk a pöttyös volt a menő, de próbáltam természetesben tartani, így gyöngytyúk toll és fürjtojás volt az alapja mindennek.

img_6011.jpg

Az ajtódíszünk kicsit túl sok lett szerintem, de ha Emmával együtt készítek bármit, azt nem lehet minimálban tartani. Egy hungarocell koszorút kettévágtam és arra ragasztgattuk a tollakat és közé a fehér tojásokat, amiket lespricceltünk fekete festékkel, így fürjtojás hatása lett.

img_5966_1.JPG

De pont emiatt a giccsessége miatt, csináltam egy egyszerűbbet is :D Ennél egy szőlővessző koszorúra zuzmót erősítettem ragasztópisztollyal és a már fent említett technikával készült fürjtojásokat ragasztgattam rá.

img_5965.JPG

A tojásainkra tollat ragasztottam, így néztek ki. A tollakkal vigyázni kell, hogy csak a szárát és a toll vázát ragasztózzuk be, mert ha a tollpihékre is cseppen, tönkremegy.

img_6020_1.jpg

Emellé Emma a locsolóknak szalvéta decoupage-os tojást is készített az akkor az IKEA-ban kapható madaras szalvétával. A decoupage technikáról múltkor írtam, alul a tag is hozzá ;)

img_6018.jpg

Amit még készítettem, az csokitojás és keksztartó doboz volt. Egy befőttesüveg tetejére ráragasztottam egy műanyag nyuszit és az egészet egyben lefújtam fehér festékkel. Amint megszáradt, kész is volt. A csokitojások természetesen fürjtojást imitáltak, a keksz pedig úgy készült, hogy sütöttem sima linzert. Tojás formájúra szaggattam és mikor megsült, tettem egy szintén tojás alakú marcipán réteget a tetejére.

img_6010.jpg

A szekszárdi dekoráció ennél színesebb volt, mert oda valahogy azt éreztem, az jobb lesz.A pasztell sárga-rózsaszín-kék kombinációt használtam. Szerencsére mindenből találtam ilyen színeket és festékből pedig könnyű volt kikeverni. A pici hungarocell tojásokat befestettem kerámiafestékkel és ráragasztottam a már zuzmóval ellátott koszorúra.

img_6016.jpg

Ezen kívül készítettem drazsé tartókat is, amikbe sikerült találni színben hozzáillő drazsét is :) A bébiételes üvegre ráragasztottam egy ovális formát, amit matricából vágtam ki és így festettem le. A matricák eltávolítása utána keletkeztek a kis ablakok. Mivel ez kerámiafestékkel készült, nehéz volt egyenletesre festeni, szóval legközelebb csak olyan színnel szórakozok, amiket spray formájában is kapni :)

 

img_6021.jpg

Ezenkívül édességet és kekszeket készítettem. A fent leírt marcipános tojás alakút készítettem el különböző formákra. A marcipánt ételfestékkel színeztem meg.

img_6009.jpg

A legnagyobb kedvenc nálunk, a pinata. Általában csak szülinapkor van, de a gyerekek annyira kérleltek, hogy elkészült egy húsvéti tojás formájában is. Íme az előtte-utána fotó róla :)

img_5969.JPG

img_6006.jpg

Azt hiszem ez utóbbi készítését idén sem úszom meg :)

 

Szólj hozzá!

A hagyományosnak hátat fordítva

2018. március 22. 07:25 - Matrjos

Mindig is nagy kedvencem volt a rózsaszín és szürke a lakberendezésben. Na jó, nem mindig, de az utóbbi 6 évben biztosan. Kb mióta a kislányomat ezekbe a színekbe öltöztettem és rájöttem, mennyire jól működnek egymás mellett. Így természetesen Húsvét kapcsán is ki kellett próbálnom. Mivel a tulipánokat is imádom, így kerestem gyönyörű rózsaszínűeket és ezzel egészítettem ki a szettet.

A tojásokat kézzel festettem kerámia festék segítségével. Természetesen kifújt darabok voltak. Múltkor kérdezték többen: kifújt tojásokat használok mindig, mert tartósabb, mint a főtt tojás.

img_6024.jpg

Ehhez színben passzoltak a rózsaszín tulipánok.

img_6005.jpg

A tulipánokat máshol is felhasználtam. Ebben az évben szakítottam a hagyományos alakú ajtódísszel és ezt alkottam. Egy kifújt tojás tetejét letörtem. Befestettem fehérre és ráragasztottam szalagot és abba tettem a tulipánt.

img_6025.jpg

Illetve a férjem kedvéért megalkottam ezeket a cuki nyuszikat, amiket ő talált a neten.

img_6023.jpg

 A következő év a szürkéjé volt teljes egészében. Már-már túlzottan is monokróm a dekoráció.

img_5990.JPG

Az ajtódísz pedig szintén szürke-fehér színben játszott

img_6004.jpg

Még egy poszt fog készülni a korábbi Húsvétokról és hétvégén megalkotom az idei dekorációkat. Most hogy elnézem a képeket, idén valami nagyon harsánnyal kell előrukkolnom :)

Szólj hozzá!

Húsvétra várva

2018. március 18. 15:51 - Matrjos

Nagyon sokáig a Húsvét valahogy nem tudott nálam a Karácsony szintjére emelkedni. Valószínű ez annak is köszönhető, hogy nem igazán szerettem a locsolkodást és gyerekként amúgy is igazságtalannak tartottam, hogy míg én a nap végére bűzlöttem a pacsuliktól, addig az öcsém minden rokontól / baráttól / ismerőstől ajándékot kap :) Aztán mikor megszületett a nagyobbik lányom, az ő kedvéért mégis megróbáltam mindent kihozni az ünnepből. Az első húsvétot otthon töltöttük, és kb vasárnap reggel döbbentem rá, hogy ugyanúgy mint karácsonykor, húsvétkor is illik ünnepi díszbe ötlöztetni a lakást. Mivel minden bolt zárva volt, túl sok mindent nem tudtam tenni, az egyetlen használható eszköz egy kicsi hungarocell koszorúalap volt és a tojáshéjak, amik a süti készítése közben keletkezett hulladékok voltak. Így jobb híján legalább egy ajtódíszt készítettem az összetört tojáshéjak ragasztgatásával és hagyma héjakat vízben megfőzve, majd abban a tojást is, készítettem valamiféle húsvéti hangulatot.

img_5946.JPG

Következő évben már felkészültebb voltam. Megtartottam a tojáshéj alapot, és a tojást sárgára festettem és úgy használtam fel az ajtódíszhez.

img_5947.JPG

A tojásokat is sárgára festettem fehér pöttyökkel, illetve az inverzét is megalkottam. Találtam otthon egy IKEA-s vázát, azon a pöttyöket szintén sárgára festettem kerámiafestékkel és egy sárga tulipánnal jó kis kompozíciót alkottak a konyhaasztalon.

img_5948.JPG

Volt egy alternatíva is.

img_6027.jpg

A nappaliban szintén a sárga és fehér szín dominált. 2013-ban a kedvenc színem volt :D Hungarocell tojásokat festettem és szalvéta decoupage-zsal készítettem tojásokat mintával. Ehhez kell decoupage ragasztó, ecset és szalvéta és ez az linken, nagyon jól követhető, hogyan kell készíteni.

img_5951.JPG

A vicces még az volt ebben a Húsvétban, hogy hó is volt, ahogy ezen a képen látható. Remélem idén megússzuk ezt :)

img_5949.JPG

Szólj hozzá!

Ajtódísz klasszikus stílusban

2018. január 02. 07:49 - Matrjos

Egy gyors poszt lesz ez csak :) Anyukámnak készítettem egy ajtódíszt Karácsonyra, amit szeretnék megmutatni. Ez sokkal konzervatívabb mint a mi idei északi stílusú karácsonyunk és az ahhoz passzoló ajtódíszünk, de hogy egy kicsit mégis megbolondítsam, a koszorú alapnak csak a jobb alsó részét díszítettem fel. Idén gyönyörű fenyőfa ágakkal körberakott koszorúalapokat lehetett kapni, így én is azt használtam és arra rögzítettem ragasztópisztollyal a  terméseket, illetve egy-két mini üvegggömböt. Gondolkodtam még succulenseken is, de féltem, hogy hamar tönkremennének.

26113766_10155281778128526_3320176668093375601_n.jpg

Ez pedig a karácsonyfa volt Anyukámnál: kicsi, de formás és gyönyörű fa. Arany és piros díszek kerültek rá zömében, melyek közül sok még Anyukám gyerekkorából származik.

26167631_10155282193848526_7074861002400027815_n.jpg

Szólj hozzá!

Amikor a dinó találkozik a karácsonyi angyallal

2017. december 28. 10:44 - Matrjos

A kisebbik lányom menthetetlenül rákattant a dinókra. Aktuális kedvence most éppen a pizsije, ami tényleg elég cuki darab. Reggeli duzzogáshoz tökéletes :)))img-9611.jpg

Így amikor a Jézuska meghozta a fát és a szokásos gömbök mellett meglátta a különböző kekszeket, kutyát, angyalkát...stb formázó díszeket, felháborodva vont kérdőre, hogy a dinók miért hiányoznak a fáról. Így gyorsan lefújtam két gumiállatát aranyra és felakasztottam a fára. Nagy volt a boldogság :)

img-0465_1.JPG

Ahogy így nézegetem a fánkat, nagyon tetszik, hogy ennyire eklektikusra sikeredett. Vannak a klasszikusok, mint a fehér szívecske a kép bal oldalán, ott vannak a modernek, mint a keksz és az egész meg van bolondítva a régi családi fáról mentett díszekkel, mint ez a jobb alsó gömb, amit még gyerekkoromban vettünk. Ahogy telnek az évek, egyre többet jelentenek ezek a régi családi kincsek...

 

Szólj hozzá!

A tökéletes Karácsony számomra

2017. december 15. 07:55 - Matrjos

A 2016-os Karácsony sok mindenben tökéletesnek mondható volt. Legfőképp abban, hogy szinte minden barátunk hazajött külföldről és úgy alakult, hogy mindenkivel tudtunk karácsonyozni. Tele voltunk programokkal és jó hangulattal. Ebben az évben valahogy időben kezdtem mindent, így talán ekkor volt a legnagyobb repertoárja a különböző dekorációknak.

Visszatértünk a fehér-piroshoz. Én már-már kényszeresen ragaszkodok hozzá, hogy minden mindenhez passzoljon: fontos, hogy a dekoráció, a fa és még a desszertek is harmonizáljanak. És mivel a fánk fehér-piros színben a leggyönyörűbb, így ezt szerettük volna viszont látni mindenben.

Az ajtódísznél nagyon imádtam az előző évi apró tobozos alapot, így ebben az évben újra azt készítettem el, csak piros kiegészítőkkel. Megint körberaktam egy szalmaalapú koszorút a tobozokkal és kiegészítettem piros üvegdíszekkel (az IKEA-ban kapható cuki minikkel) és a Buttlersben kapható mű bogyós ágat szétvágtam darabokra és azt használtam fel.

15356769_10154186067898526_8248136492097724659_n.jpg

Az adventi koszorúnk is nagyon hasonló lett a 2015-öshöz, mivel a tobozokba nagyon beleszerettem. Nyáron rengeteget gyűjtöttünk a gyerekekkel, így volt is miből válogatni a díszekhez.

15822886_10154243351988526_2478461136826010040_n.jpg

Adventi naptár is készült a gyerekeknek, amibe Lego elemek voltak elrejtve és a 24 darabból éppen egy dobozban található jelenet volt kirakható.

15823626_10154243351663526_1061986915728994656_n_1.jpg

Pár kép ízelítő még az egyéb dekorációs elemekről:

15241758_10154145494318526_1987225316991000502_n.jpg

15726676_10154243351868526_8761320261289551315_n.jpg

És ezekből az ablakpárkány:

15822622_10154243351658526_5504251278754797668_n.jpg

Ebben az évben a szülővárosom kiserdejében talált ágat használtunk fel, hogy az ablakot még érdekesebbé tegyük:

15741253_10154243351533526_5682087069597667348_n.jpg

Sok gyerekkori kedvencemet belecsempésztem a Karácsonyba:

15747324_10154243351538526_5938063615894812899_n.jpg

15698193_10154243351848526_2974470397302700776_n.jpg

Íme a piros imádott Alessi Betlehemem, amit még Anyukámtól kaptam. Ebben az évben fedeztem fel ezeket a csodás piros bogyós ágakat is, amiket egyszerűen imádtam. A legtöbb virágboltban már szerencsére kapható.

15822717_10154243351433526_5589645827234250409_n.jpg

Az ajándécsomagolásra mint minden évben így idén is nagy hangsúlyt fektettem, bár eléggé utolsó pillanatban sikerült sort keríteni rá :)

15665667_10154223435753526_8419499909074476924_n.jpg

Már egész szépen sikerült leírnom a neveket az ajándékok címkéjére:

15589763_10154212032563526_2802763210493793656_n.jpg

A képeslapunknál washi tape-et használtam, amit előszeretettel használtam a csomagolásnál is.

15319092_10154227197373526_7858730872481086496_n.jpg

A kézzel készített ajándékok sem maradhattak el. Idén is szaloncukrokat készítettünk a sütik és habkarikák mellett. Illetve kis csokigolyók is készültek. Természetesen fehér és piros selyempapírba csomagoltuk őket.

15698224_10154243351428526_1698011250476310925_n.jpg

És végül megmutatom nektek a fánkat, amit egyszerűen imádtam!

15726589_10154243351448526_1584676359083969405_n.jpg

Szólj hozzá!

A klasszikus Karácsony arannyal átitatva

2017. december 07. 08:26 - Matrjos

A 2015-ös évben visszatértünk a klasszikusokhoz: arannyal, termésekkel és arany-fehér díszekkel borítottunk mindent. Igyekeztünk az arany mellett a természetet és ezzel a havat is becsempészni a lakásba.

Ezt szimbolizálja az ajtódísz is, melynél a szalma alapra apró fehérre lefújt tobozokat tettem és erre kerültek rá az arany díszek, arannyal lefújt termések. (Az arany festék vásárlásánál vigyázni kell, mert ha nem csillogó aranyat veszünk, az inkább bronznak fog hatni!)

12341094_10153320496938526_1513856410421629948_n.jpg

Az adventi koszorúnál ebben az évben kipróbáltam egy egyáltalán nem kör alakú megoldást és én nagyon szerettem. Ráadásul az egyenessége miatt még az ablakpárkányon is helyet kaphatott, ami küldön öröm volt számomra.

12274598_10153285596773526_5842630730128924445_n.jpg

A szokásosan elkészített díszek mellett a lakás különböző részein megbúvó apró dekorációk is  helyet kaptak. Mint például az állatok és a lightbox, ami abban az évben nagy sláger volt számomra. Itt egy darab fatörzsre színezett zuzmót tettem és arra állítottam rá az állatokat: a szarvast és az őzet.

12308605_10153290425848526_4203740776167016315_n.jpg

5509_10153341472703526_6297628525017715751_n.jpg

Így maga az ablakpárkány így nézett ki:

535133_10153341472643526_1669738036101608205_n.jpg

Ezt biztosan fogom még alkalmazni, mert nagyon tetszik, mikor az ablakokba is becsempészhető az ünnep hangulata.

De ha már ablak: pár nappal Karácsony előtt az ablakot is feldíszítettük. Damilon díszeket lógattunk egymás mellé és alá úgy, hogy azok egy karácsonyfát formázzanak. Sajnos a kép nem igazán sikerült jól róla, de remélem átjön a lényeg. Elég pepecs munka és jó szemmérték kell hozzá, de megéri :)

12347840_10153315212358526_5747170679639915035_n.jpg

Amit még nagyon szeretek, az a Betlehemünk és idén igazán ment ehhez a szetthez. Thun márkájú, a férjemmel ez volt az első nagyobb karácsonyi dolog, amire beruháztunk.

1496847_10153341472808526_921457062344673721_n.jpg

Az ajándékcsomagolások is ebben a stílusban készültek, a természet kicsiny darabjai, arany és a fehér szín kombinációja. Amit még különösen szerettem, hogy egy pávatollat is lefújtam és gyönyörű lett. A fontos dolog, hogy minél távolabbról fújjuk le, ne álljanak össze a tollak. Az igazán elegáns külsőt az kölcsönözte az ajándékoknak, hogy csipkeszegélyt és tortacsipkét (torta alátétet) vettem papír-írószer boltban.

1606952_10153328569583526_7058069140114484551_n.jpg

Ebben az évben kezdett el érdekelni a kalligráfia is, így megpróbáltam mindenkinek ajándékkártyát készíteni több-kevesebb sikerrel. Visszanézve, egyáltalán nem volt még annyira szép az írásom ;)

img-9290.JPG

A kalligráfiánál maradva, a képeslapunkat is én készítettem, aminél az írást egy gyönyörű arany fóliával véglegesítettek, így csillogott-villogott.

img-9283.JPG

Végül itt vannak a legjobb kézzel készített karácsonyi édességek, amik még díszként is remekül funkcionálnak. Habkarika és szaloncukor. Receptek a nevekre kattintva megtalálhatóak.

img-9292.JPG

Jaj és még egy dolog, amit bár nem én készítettem, kézműves termék és egy nagyon jó barátomtól kaptam. Vele köszönök el, mert teljesen beleszerettem :)

img-9284.JPG

Szólj hozzá!

Nem csak édesszájúaknak

2017. november 28. 07:10 - Matrjos

Ezt a 2014-es karácsonyi dekorációt már 2010 óta terveztem, amikor Karácsony előtt Chicagoban jártam. Ott láttam meg egy boltban a cukorkát és a cukorbotot. Aztán szerencsémre egy barátom hozott nekem kintről több kiló cukorkát, illetve addigra cukorbotot már lehetett itthon is kapni.

Megint a  kedvencemmel, az ajtódísszel kezdtem. Nagyon sokáig szenvedtem a cukrok elhelyezésén, mert még véletlenül sem voltak egyforma méretűek, de aztán sikerült egy szép összképet varázsolni belőlük. Ragasztópisztollyal rögzítettem őket a kapható legnagyobb méretű hungarocell koszorúre, mert ez tényleg csak nagy felületen mutat.

10704118_10152529754848526_5759532248012370236_n.jpg

Szerencsére nem olvadt meg, pedig attól nagyon tartottam.

Az adventi koszorú készítésébe már az akkor 3 évesem is be akart társulni, így nem minden úgy jött össze, ahogy terveztem, mert természetesen voltak neki is ötletei :) Így került például két hóember is a tetejére :) Ezt egyébként nem bánom, mert bájos lett tőle. Ezévben is megvettem az alapot és csak ragasztópisztollyal ráraktuk a díszítéseket.

10177893_10152531820698526_2863664529589919424_n.jpg

Persze belelendültünk és mivel rengeteg volt mindenből, így cukorka botokat lógattatott velem az ablakba, a szekrényre és kb mindenhová. Teleaggatta a lakást. A szokásos ablakunk így nézett ki.

10291068_10152585139558526_8496383246479000143_n.jpg

Készített magának egy mini koszorút is. Ehhez vágtam egy körívet és arra egymás mellé ragasztotta a cukorkákat. és nagyon büszke volt magára, mikor készen lett :)

image_6483441.JPG

De persze a cukorkáktól nem tudtam szabadulni a csomagolás....1472812_10152585139433526_6929652261414298024_n.jpg

....vagy a képeslap terén sem. Ebbe a képeslap készítő projektbe szintén belevontam a lányom. Készítettem krumplinyomdát, amivel ő készíthette el a képeslapokat. Természetesen azért a motívum - nem találjátok ki - cukorbot volt. Pontosabban két cukorbot egy karácsonyfát formáz.

10671485_10152577534468526_4548558961783580254_n.jpg

Hát így. És ezen az éven kaptam a Szőke Gábor Miklós karácsonyfámat is, így ezt is megmutatom :) Tettünk az aljába egy égősort, így ez lett a karácsonyi hangulatvilágításunk.

10392487_10152591927968526_3804412230832975558_n.jpg

Hát ennyit a cukorkás Karácsonyunkról. Már nagyon várom az idei Karácsonyt. 4 nap és december :) Jipiiii! Így igyekszem bemutatni az évek során készült dolgokat.

Szólj hozzá!